Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)

VI. EGY NÉPCSOPORT REPREZENTATÍV SZEREPBEN -A MATYÓ PÉLDA - a) A reprezentatív népkép elemei - 2. „A páratlan matyó hímzés világcikk lesz"

A matyó hímzések megmentésének és a mezőkövesdi háziipar helyes irányba terelésének törekvései az 1920-as évektől a legkülönbözőbb társadalmi köröket is megmozgatták. 1920-ban a kultuszminisztérium támogatásával alakult meg a miskolci Művésztelep, melynek célja a fővárosi művészeti élet decentralizálása mellett olyan művészeti központ teremtése az Avas alján, melyben a preferált iparművészeti műfajok (kerámia, grafika, textil) között a mezőkövesdi háziipar is kiemelt szerepet kapott. „A művésztelep szakosztálya most vissza akarja vezetni a mezőkövesdieket régi művészetük tiszta útjára. Ebből a célból Miskolcon és Mezőkövesden egy-egy tanuló munkáscsoportot szervezett... melynek célja letörni a kontárságot és az igazi, tiszta, ízléses matyó hímzésre kényszeríteni a község lakosságát...".

2j6 A varratás mint bérmunka és a munkabérek közötti feszültségek, a haszon és a megélhetés is végigkísérte a háziiparrá nőtt matyó hímzés történetét. A gazdasági válság elmélyülésével különösen az 1930-as években vált élessé a helyzet. Már 1921-ben azt írja a Mezőkövesd és Vidéke, hogy az Országos Háziipari Szövetség munkáját mindennél jobban jellemzi az, hogy „egy munka, melynek önköltségi ára 300 korona 20 fillér, a kirakatban 4500 koronás eladási árral büszkélkedik".

237 1927-ben Ebner Rupp Béla háziipari felügyelő is szomorú helyzetet vázolt fel mezőkövesdi látogatása után:

238 „A szegény matyó nép éhbérért ontja magából s önnön kezével tépi meg munkájának becsét..." Az 1930-as évek elejére még tarthatatlanabbá válik a helyzet azzal, hogy évről évre kevesebb matyó tud elszegődni summásnak, tehát a bérvarrással még több ember eltartására kényszerülnek. Leszih Andor múzeumigazgató is cikket ír a munkabéruzsoráról, Csepela Lajos apátplébános személyesen jár el a főispánnál, hogy megdöbbentő adataival a munkabérek szabályozását sürgesse. 1933-ban maga a kereskedelmi és iparügyi miniszter is jár Mezőkövesden az alacsony munkabérek miatt.

239 Bár Borbély Maczky Emil főispán közbenjárására megszületik a miniszter védőrendelete, de ennek betartása és ellenőrzése nem hozta meg a várt eredményt, mert a matyó munkabéruzsora később is visszatérő téma a lapokban. 1933-ban a matyó kézimunkák munkabéruzsorája felveti egyenesen a Matyóbarátok Egyesületének életre hívását, a matyó háziipar anyagi és szakmai érdekeinek, művészi értékének pártfogására. A terv egyik támogatója éppen az a Reich Emiiné volt, aki a matyó kézimunkák egyik legjelentősebb kereskedője is volt.

240 1936-ban a „Matyóország gondja, baja" című cikkben a szomorú matyó sorsról nyilatkozik Polgáry Lajos főjegyző:

241 „... munkabéruzsora játéka lett a matyó, a nincstelenség fojtogatja a népet. Nagy áldás volt rájuk az iparügyi miniszter védő rendelete, csupán az a baj, hogy száz százalékig szinte lehetetlen az ellenőrzése. Ma már minden matyó megkeres 80, 100 fillért naponta. Bár kisiklások még most is történnek. Éppen most végezte ellenőrzését az iparügyi minisztérium kiküldötte, és bizony talált is ellenőrizni valót. Az egyik matyó lány egy blúz kidolgozásáért 42 fillért kapott. Ez a blúz teljes 24 munkaórát, azaz két napon át 12-12 órai munkás vakoskodást igényelt. A blúzt fel is vitték, hogy az eljárást megindíthassák." 6 Reggeli Hírlap 1921. április 12. 7 Mezőkövesd és Vidéke 1921. jún. 19. 8 Magyar Jövő 1927. okt. 17. 9 Felsömagyarország 1934. febr. 14. 0 Tóth Kálmán újságcikk-gyűjteménye HOM NA 4680. 1 Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1936. szept. 18. 3.