Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)
VI. EGY NÉPCSOPORT REPREZENTATÍV SZEREPBEN -A MATYÓ PÉLDA - a) A reprezentatív népkép elemei - 2. „A páratlan matyó hímzés világcikk lesz"
Új szakasz kezdődött a matyó hímzések forgalmazásában a második világháború után. Hamarosan ismét jelentkezett a külföldi érdeklődés a matyó kézimunkák iránt. Ezt a külkereskedelmi vállalat a mezőkövesdi földművesszövetkezet felé továbbította. A szövetkezeten belül először háziipari csoport létesült, amely elkezdte ismét a varrást. 1951-ben aztán ebből a magból önállósult és jött létre a Háziipari Szövetkezet. 242 1 952 decemberében avatták fel a Matyóházat a volt Korona épületében a főtéren. Az 195l-es alapító taglétszám még 42 fő volt, ez 1952-ben 300-ra emelkedett, 1954 szeptemberére pedig 1000 fő tagságot tartottak nyilván. 1961-ben büszkén állapították meg, hogy a Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet járási viszonylatban a legnagyobb termelőüzem. A szövetkezet céljául azt tűzte, hogy „a piaci tömegáruvá silányított kapitalista kereskedelmet felváltsák", a matyó hímzést visszavezessék a régi hagyományokhoz, a valódi értékekhez. Ezért régi múzeumi darabokat választottak alapul, mintagyűjteményt alakítottak ki, tervezőasszonyokat foglalkoztattak. Elvetették a műselymet, gyapjú és perié fonalat alkalmaztak, és előszeretettel merítettek a régi mintakincsből. 19. század végi lepedővégekről vették át és újították fel az ún. cipés-madaras motívumokat, melyet a két világháború közötti időszak kézimunkái nem is ismertek. A néprajzi alaposságú mintaanyag-gyűjtés a különböző múzeumi gyűjteményekből 1954-ben indult meg Dajaszászyné Dietz Vilma irányításával. Mintegy 700 darab hímzésről készült méretarányos rajz és „műszaki leírás", s ez a mintagyűjtemény jelentette aztán a művészeti munka bázisát és biztosította a hitelességét. A szövetkezet lelkes alapító tagja, meghatározó művész egyénisége volt a 75 éves Kis Jankó Bori néni is. A szövetkezet kézimunkák, blúzok és matyó babák készítésével foglalkozott az első években, majd 1958-tól a tányérfestéssel bővült a profil. A matyó babák készítése és forgalmazása különösen nagy nyereséget hozott, hiszen az 50-es években a népviselet elhagyásával és annak leértékelődésével bőséges és olcsó alapanyaghoz juthattak a babák öltöztetéséhez. A babakészítés nemsokára szalagtermelésen folyt, vagyis a munkát fázisokra bontották, s a babatest készítésétől a ruha egyes darabjainak előállításán át az öltöztetésig elkülönített munkacsoportok és szakosodott dolgozók végezték. Kezdetben csak háromféle babát gyártottak, 1962-re azonban már hétféle babából állt a részleg választéka, az ún. autóbabától az egy méter magasig. A blúzrészlegen szintén fázisokra tagolódott a munka: az előszabászat, utószabászat, hímzés, szmokkolás, összeállítás, agyusztálás folyamataira. A részleg termelése évi 40-50 ezer darab készítésére fejlődött fel. A szövetkezet áruválasztéka az apróbb ajándéktárgyaktól a reprezentatív termékekig egyre szélesedett. Készítettek terítőt, futót, díványpárnát, étkezési garnitúrát, falvédőt, szalvétát, stólát, blúzokat és gyermekruhákat, filcmellényt, tűpárnát, kötényt, könyvborítót, albumot, szívet, edényfogót, papucsot, táskát. Az 1980-as évek elején az egyes hímzéseket már Japánból vásárolt lyukkártya vezérlésű gépek készítették. A Matyó Háziipari Szövetkezet bedolgozói körzete a működés virágkorában egészen távoli településeket is érintett. 1980-ban 34 községben működött bedolgozói csoport. 1980-ban a szövetkezet létszáma a következő volt: 535 fő + 1800 bedolgozó és 500 nyugdíjas bedolgozó. Nemcsak a Mezőkövesd környéki falvak asszonyai varrtak a szövetkezetnek (Cserépfaluban például az 1970-es években kb. 100 asszony „matyózotf'), hanem távolabb, így a Sajó völgye bányásztelepülésein vagy Ózdon is sok asszony hímezett Mezőkövesdre. Az 1945 után kitelepített német lakosság helyére a Pest környéki, Vö. Zupkó B., 1982. és Varga M.-Kertész l-né 1981.
