Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)
VI. EGY NÉPCSOPORT REPREZENTATÍV SZEREPBEN -A MATYÓ PÉLDA - a) A reprezentatív népkép elemei - 1. „A festői, pávapompás matyó népviselet"
így sajátos következtetéssel az egész magyar népművészet és nemzeti hagyomány pusztításának tekintették a ragyogóégetést. 183 Az esemény visszhangja még hónapok elteltével is élénk volt. A Reggeli Hírlap három hónap múlva egy állítólagos újabb autodafé előkészületeiről tudósít, mely a ragyogók után a szalagok, pántlikák elégetését tűzi célul. A cikkíró azzal vádolja a jezsuitákat, hogy tetteikkel, intézkedéseikkel a lakosság ruházatának uniformizálására törekszenek. Az esemény után a matyók, szinte egymást ellenőrizve tartották és tartatták be a fogadalmat, a közös akarattal hozott határozatokat. Nem engedték be a templomba azt a lányt vagy legényt, aki a megengedettnél több ragyogót viselt a ruháján. A közösség szégyenítette meg azzal, hogy le kellett fejtenie a fölös díszeket. A ragyogóktól megvált tehát a matyóság, de annak sem formáit, sem színeit nem adta fel teljesen. A megszokott paszomántdíszeket hímzéssel utánozták, fehér és sárga selyemmel helyettesítve a ragyogók ezüst és arany színhatását. Ezzel idegen motívumkincs és forma került a matyó hímzés kompozíciós rendjébe, amely aztán tovább módosította az egyébként is gyorsan változó szín- és formavilágot a díszítményeken. Sokan eldugva őrizték a lefejtett ragyogósorokat is, melyre egykor óriási összegeket költöttek, számítva arra, hogy az egyszer esetleg visszakerül a ruhákra. A ragyogóégetés akciójának kétségtelenül jelentős volt szociális és esztétikai, ízlésformáló hatása is. Azt a gazdasági-társadalmi folyamatot azonban, amely törvényszerűen vezetett a matyó viselet és díszítőkultúra átalakulásához, polgáriasodásához és végül a hagyományos elhagyásához, a ragyogóégetés sem tudta megakadályozni. A matyó viselet „veszedelmes kinövései" 184 közül említésre érdemes a jellegzetes matyókalap, a csúcsos ún. Barczi-kalap körüli vita is, amely többször fellángolt. Már 1924-ben megjelenik olyan újságcikk, amely a legények kalapviseletén élcelődik. 185 Később ismét segítő és jótékony felhívás jelenik meg a Mezőkövesdi Újságban azzal a céllal, hogy lehetetlen és nevetséges kalapjukat cseréljék le hagyományosabbra a matyó legények, mert az idegenek így kinevetik és lenézik őket. 186 E cikkek jelentős része mögött is a helyi értelmiség jó szándékú, de naiv reformálási szándékát kell feltételeznünk. (A cikkeket többek között Szombathy László református lelkész és Bayer Róbert gimnáziumigazgató írta.) A matyó népviselet visszaszorulása az 1930-as évektől vált egyre nyilvánvalóbbá. A helyi intelligencia aggódása a viselet, mint idegenforgalmi vonzerő, szellemi és anyagi tőke iránt meg-megújuló viseletmentő és konzerváló akciókat, mozgalmakat hívott életre. E „parasztgyámolító" akciók 187 - s bennük a tudós embertől a tisztviselőkön át az egyházak képviselőiig - jó szándékú kezdeményezéseikkel kísérleteztek, hogy megpróbálják befolyásolni, s az általuk vélt helyes útra téríteni a matyóságot. „A népviseletnek bizonyos rendfenntartó és szelídítő szerepe van, mondták a közigazgatás szolgabírái. A népviseletben lévő falusiak jobban kezelhetők s a többieknél nagyobb tisztelettel viseltetnek nadrágos vezetőik iránt" - állapította meg Szabó Zoltán szociográfiájának mezőkövesdi fejezetében. 183 Reggeli Hírlap, 1925. febr. 26. 184 A fogalmat a Borsod 1925. február 14-i számában megjelent - mi - szignója cikk szerzője, valószínűleg Mahunka Imre káplán használta. 185 Mezőkövesd és Vidéke, 1924. márc. 30. 2-3. 186 Mezőkövesdi Újság, 1929. jún. 2. 1-2.; Uo. aug. 25. 1-2.; Uo. 1935. dec. 15. 1-2.; Uo. 1935. dec. 187 Szabó Zoltán használta c fogalmat.