Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)

VI. EGY NÉPCSOPORT REPREZENTATÍV SZEREPBEN -A MATYÓ PÉLDA - a) A reprezentatív népkép elemei - 1. „A festői, pávapompás matyó népviselet"

dött. Élelmes kereskedők ingyen adtak különböző ilyen jellegű díszítményeket a divatot befolyásolni tudó híres lányoknak, azok felvarrták ruhadarabjaikra és rövid idő alatt divatba hozták.

176 A kereslet fellendülésével aztán együtt járt e díszítőelemek árának emelkedése is. A túlhajtott cifrálkodás az évek során át fejlődött és torzult el olyan mértékben, hogy a 20-as években már lényegesen befolyásoló tényezője lett a matyóság gazdasági tönkremenésének. A ragyogó elborított szinte minden viseletdarabot. A surcok hagyományos díszítését, a hímzést egyre inkább visszaszorította, helyükre a különböző fajtájú ragyogócsíkokat varrták. Az új divatból senki sem akart kimaradni, a többiek „alábbvalónak" nézték volna, ha ruhájáról lemarad a ragyogódísz. Az asszonyok a háztartási pénzből vették el a díszek árát, titokban adták el a búzát a padlásról, hogy ragyogót vehessenek.

177 A matyóság lassú elszegényedésében tehát nagy szerepe volt a ragyogónak is, hiszen a családok évi kiadásainak nagy százalékát emésztette fel a ruházkodás, azon belül pedig főleg a ragyogó. A családok évi kiadásainak egyharmadát, azoknál a házaknál pedig, ahol 3-4 eladó lány is volt, a kiadások több mint felét felemésztette a ragyogó. 1921-ben már mintegy 3000 asszony és lány írta alá a kötelező ígéretet, hogy elhagyják a ragyogók viseletét.

178 Az anyagi helyzet romlása és az általános elkeseredés azonban csak évek múlva, 1925-re érlelte meg a helyzetet e tettre.

179 Egyházi kezdeményezésre, Jámbor László jezsuita páter vezetésével ekkor indult meg a harc és a felvilágosító munka. A Katholikiis Iparos és Földmíves Olvasókör nagytermében népgyüléseket szerveztek, melyen a város vezetői tartottak meggyőző erejű, szenvedélyes hangú előadásokat a ragyogó kárairól. Bayer Róbert, a gimnázium igazgatója, mint a matyó népviselet és háziipar szakértő ismerője, a hagyományokra hivatkozva azt bizonyította be előadásában, hogy a matyó viselettől és népművészettől miért idegen a ragyogós díszítésmód. Mahunka Imre káplán a ragyogó anyagi kárait elemezte. Számokkal igazolta, hogy milliókat költ a nép fölösleges fényűzésre, pedig nincs elég iskola, nincs kórház, az egészségügyi ellátás hiányosságai miatt sok a beteg, nyomorgó matyó. A legszükségesebb élelmezési, ruházati és háztartási cikkekben is hiányt szenved a nép, ugyanakkor ragyogóra pazarolja a pénzét. A mozgalom vezetői tervezetet dolgoztak ki a ruházkodás helyes normáira vonatkozóan.

180 A tervezetet 1925. február 18-án, 12 pontba foglalva terjesztették a népfelvilágosító gyűlés elé. Az irányelvek a következők voltak: „1. Vőlegénysurc, jegykötő a jövőben nem lesz, a menyasszony csak jegykendőt ad a vőlegénynek... Ezáltal a családok visszatérnek a régi jó szokásokhoz és a költséges vőlegénykötő árát (kb. 2 millió korona) a család legfontosabb szükségleteire fordíthatja. 2. A fejre való kendőn csak egy sor rojt lehet. 3. A nyakra való kendőn csak egy sor berliner pamut rojt. 4. A szoknyán egy alj és egy sor keskeny pántlika. 5. A bőkötényen egy sor fekete csipke. m Dala J.-Erdélyi T., é. n. (1941). 59. 177 Dala J.-Erdélyi T. i. m. 59. adatai szerint egy menyecske ruháin a ragyogók értéke akár több száz mázsa búza ára is volt. 17R Borsod, 1925. febr. 14.2. 179 A ragyogóégetés történetéhez és eseményeihez vö. Fügedi M, 1975., Hankóczi Gy., 1992. 310-312., ahol a korabeli sajtócikkek részletes felsorolása is megtalálható. m Borsod, 1925. febr. 21. 1-2., valamint kézirat a Matyó Múzeum Adattárában, továbbiakban MMA Itsz. 252.