Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)

VI. EGY NÉPCSOPORT REPREZENTATÍV SZEREPBEN -A MATYÓ PÉLDA - a) A reprezentatív népkép elemei - 1. „A festői, pávapompás matyó népviselet"

tarka-barka selyemhímzett szoknyák, szalagok, fonatok, a fejen tornyosul a hegyes selyemkendö, az ezüst tok, és páva szépen áll a töméntelen csillogás a templom lépcsőjén". „Aki Mezőkövesd főutcáján vasárnap végigsétál és megnézi a templomból kijövő pávás járású lányok, asszonyok szemkápráztató színes ruháit, fejdíszeit, a rojtos kendők végtelen változatait, a ráncba szedett selyemszoknya méltóságosan hullámzó ringását, a „höndörgő" játékát, a kötények virágerdejét - be kell hunyni a szemét ennyi tengernyi szín és pompa láttán. A járni alig tudó gyerektől az öregedő asszonyig mind egy-egy színpompa és ékesség a díszbe öltözött matyó... Egy élő és mozgó hatalmas néprajzi múzeum ez a Mezőkövesd" - írja 1936-ban a Borsodi panoráma című ismertető füzet.

172 Dala József szociográfiai írásában a máshol felbukkanó szociális érzékenység mellett a viselet bemutatásában nála is az idillikus festői kép dominál:

173 „Vasárnap délután a lányok egymás két ujját összeakasztva, hatos sorokban 'karultak' a Fő-utcán káprázatos színpompájú viseleteikben. Vakítottak a kénsárga, tüdőszín (rózsaszín), libaszín (zöld) lityák, fellökök, szükujjúak, rövid- és hosszúujjú blúzok változatai. Hullámzó virágtenger a lányok hímzett kötényei, a napfényben megcsillannak a hímzések közt az arany-ezüst ragyogók, a hendergős szoknyák ütemes libbenése incselkedett a legényekkel. Ragyogott a lányok lesimított haja, színes kalárisfüzérek lesült, barna nyakukban, mellükön piros rózsa. A sátoros szakállas kendők beárnyékolják a mosolygószemű menyecskék arcát, s féketős pille hajbókol a mézeshetes menyecske fejebúbján. Amott, mint sötét varjak, a hajlotthátú, feketeruhájú öregasszonyok, a hajukra húzott kúp alakú tok csúcsosra feszített fej kendőjükkel bandukoltak csoportosan a kendőbe kötött, féltett, „koronás" hatalmas imakönyvvel. A legények hosszúujjú, hímzett 'lobogós' ingben, csoportokba verődve a házak előtt nézegették a Borik és Erzsák ringójárású tömegeit. Fejükbúbjára kapcsolva a gumival megerősített magastetejü, rozmaringos 'Kis-Barczis' kalapjukat." A matyó viselet, a „matyó stílus" és összetartozás e leglátványosabb eleme a 20. század elejétől egyre nagyobb jelentőségre tett szert és egyre gyorsabban változott. „Mi mindig divatoltunk" - állapította meg maga Kis Jankó Bori is. Györffy István is hangsúlyozta a matyóság viseletének feltűnő gyors változásait:

174 „A matyó viselet sajátja, hogy rövid időn belül, olykor egyik évről a másikra is lényeges változásokon megy át." Már a század elején is jelentkeztek a matyó viseletben túlzó divatok. A matyóság nem tudta függetleníteni magát az iránta megnyilvánuló egyre szélesebb körű érdeklődéstől. A helyi divat egyre gyorsabban kezdett változni, egyre szélsőségesebb jelenségek is felütötték fejüket. Az első világháború utáni években ez az öltözködési divat szinte hajszává fokozódott. A divat egyre kevésbé vette figyelembe a matyók gazdasági teherbíró képességét, annak követése egyre irreálisabb anyagi helyzetbe hozta a családokat. A megerősödött matyó öntudat viszont a feltétel nélküli, mindenáron való megfelelést követelte. Ezt a szinte önpusztítóvá torzuló mentalitást fogalmazta meg a híresséhírhedtté vált szólás: „Hadd korogjon, csak ragyogjon!" Ezt a szélsőséges jelenséget nevezte a szociográfiai irodalom - Szabó Zoltán nyomán - cifra nyomorúságnak.

175 Egzisztenciális és művészi szempontból is legveszélyesebb a ragyogók divatja volt. A ragyogók cseh eredetű, gyári készítésű díszítmények, arany- és ezüstszínű paszomántok, flitterek, sújtások és rojtok. A ragyogó divatja az 1910-es években kezdő172 Matyóság című fejezet. Kiadja Miskolc város Idegenforgalmi Hivatala, Miskolc, 1936. 173 Dala J.-Erdélyi T., é. n. (1941). 17-18. m Györffy I., 1929b. 146. 175 Vö. Szabó Z, 1938.