Fügedi Márta: Reprezentáns népcsoportok a 19-20. század fordulójának népművészet-képében (Miskolc, 2001)

III. TÁJAK, NÉPCSOPORTOK REPREZENTATÍV SZEREPBEN - 3. „A magyar ornamentika tündérföldje" A sárközi népművészet felfedezése

Az első világháború idejére tehát a matyóság - „Matyóföld", „Matyónia" „a magyar falvak királynője" - közismertté vált a magyar nemzeti kultúra és háziipar egyik reprezentánsaként. A matyó népművészet ismertté válásának ez az első időszaka még elsősorban pozitív irányban befolyásolta a matyó népi kultúrát és e népcsoportot. Önbecsülést, megerősödő identitástudatot adott, könnyebb megélhetést jelentett, mintegy új perspektívát nyitott a matyóság előtt. Ugyanakkor a külső hatások és idegen érdekek megjelenése és erősödő befolyása bomlasztólag is hatott a hagyományos kultúrára, és törvényszerűen konfliktushelyzeteket idézett elő. 3. „A MAGYAR ORNAMENTIKA TÜNDÉRFÖLDJE" A sárközi népművészet felfedezése Az ország köztudata előtt a magyar népi kultúra általános képét megjelenítő népcsoportok között a legkorábban felfedezett Kalotaszeg és a századfordulótól hirtelen közismertté váló matyóság mellett a Sárköz a harmadik kiemelkedő csomópont, amely népművészetének jellegzetességeivel és „különlegességeivel" a magyar népi kultúra reprezentánsai közé emelkedett.

81 Sárköz ilyen értelmű reprezentatív szerepének a magyarázata részben a népi kultúra helyi sajátosságainak és egyediségének hangsúlyozására és felértékelésére vezethető vissza.

82 A dél-dunántúli Sárköz népére már a 18. század végén felfigyelt a volt bátaszéki apátság vizsgálatára kirendelt bécsi szerzetes, aki feljegyezte, hogy „csudálatos nép lakik a Sárközben, ördögszínű ruhát visel".

8j Garay János költő tollából 1833-ban a Regélőben jelent meg rövid nép- és táj leírás a Sárközről néhány megkülönböztető vonás hangsúlyozásával:

84 „De nem csak szóejtésök által különböznek a' Sárköziek a' többi száraz földi Magyaroktól; ruházatjok is némikép magán hordozza különbözőségök bélyegét. - Igaz, hogy a' férfiak szint olly gatyát és széles kalapot, csizmát vagy bocskort viselnek, mint egyéb magyar parasztjaink; de Szépeik tulajdonképpen azok, kik magokat viseletökben megkülönböztetik." Baksay Sándor Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben című sorozat a millennium évében, 1896-ban megjelent XIII. kötetében Tolna megyét bemutatva a következő tanulságos vonásokkal jellemzi a sárközi népet:

85 „A Sárköz... melynek szép és egészséges népét, férfit és nőt hetenként kétszer feles számmal láthatni a szekszárdi vásáron... A férfiak fehér szűre, a nők kurta szoknyás viselete, faji szépsége, mézes beszéde baranyai rokonságra vall egyéb erkölcseikkel együtt. Tanult, iskolázott, olvasni szerető, hazai történetben, vallási kérdésekben jártas, énekes, dalos, kényes, táncos, könnyen élő nép, kinek a munkát és vagyont a hegy és a víz, a rétek és mezők olcsón és bőven szolgáltatják: a nők kitűnő és fáradhatatlan szövő-fonók; kár, hogy eredetileg gyönyörű népviseletüket ízléstelen szélessé torzították. A fiatalság, ha ki akar öltözködni, egész szekrény patyolatot és selymet szed magára... A magyar nép a piros orcát tartja 81 Vö. Fejős Z, 1991. 82 Sárköz népi műveltségének, népművészetének átfogó ismertetéséhez lásd: Andrásfalvy B., 1967.. Katonai, 1962., Flórián M, 1989. 83 Idézi Andrásfalvy B., 1963. 6. 84 In: KreszM., 1956. 210. 85 Baksay S., 1917.