Veres László - Viga Gyula szerk.: A Herman Ottó Múzeum műkincsei (Miskolc, 1999)
A HERMAN OTTÓ MÚZEUM 1899-1999
jeles munkáját szerezte meg a múzeumnak. 1962-ben a numizmatikai és a régészeti gyűjteménynek már hosszabb ideje nem volt kezelője. I962 végén sikerült Kemenczei Tibori és feleségét, Végh Katalint Miskolcra telepíteni, akik 1970 elejéig a megyében folyó régészeti tevékenység meghatározó egyéniségei voltak. A hitelesítő, minden régészeti korszakra kiterjedő leletmentés mellett Végh Katalin nevéhez fűződik a boldogkői vár ásatása 1963—64-ben, az ároktő-dongóhalmi 10-11. századi Árpád-kori temető, a sályi avar temető és a szirmabesenyői császárkori telep feltárása 1966-ban. Kemenczei Tibor számtalan leletmentése és ásatása közül kiemelésre méltó a megye késő bronzkori és kora vaskori földvárainak kutatása. 1965-ben a bükkaranyosi, 1970-ben pedig a kisgyőri földvárban végzett feltárásokat. 1966-68 között a geleji Kanális-dűlőben folytatott ásatást, ahol a felszínre került sírok közül 150 a középső bronzkori füzesabonyi kultúra, további 130 sír pedig a késő bronzkori pilinyi kultúra emlékét tartalmazta. A fiatal régész házaspár munkája nyomán 1970-re a régészeti gyűjtemény szinte megduplázódott és országos jelentőségűvé vált. Az 1960-as évek második felében a helytörténeti és a régészeti gyűjtemény mellett a Herman Ottó Múzeum harmadik dinamikusan fejlődő egysége a néprajzi gyűjtemény. Ez annak köszönhető, hogy az intézmény 5 főállású muzeológusa közül 3 etnográfus volt. Bodó Sándor 1966-ban lett a múzeum alkalmazottja. Igaz, hogy történész-muzeológus munkakört töltött be, de tevékenysége nagyobbrészt a néprajz területén folyt. A kismesterségek, a kézművesipar és a népi állattartás kutatását végezte. Bodgál Ferenc továbbra is a kovácsmesterség emlékanyagának feltárását tekintette elsődleges feladatának, Lajos Árpád pedig a Sajó völgyében, a Bükk hegység falvaiban és Dél-Borsodban a földművelés, az erdei iparok és az állattartás emlékanyagának összegyűjtésével foglalkozott. A három etnográfus 4-5 év alatt közel 6OOO tárgyat gyűjtött össze, s ilyen módon a néprajzi gyűjtemény nagyságát tekintve egyenrangúvá vált a történeti gyűjteménnyel. Az 1960-as évek második felében folytatott intenzív gyűjtés eredményeként 1969-re már 100 ezernél több volt a felleltározott tárgyak száma, vagyis alig 7 év alatt több mint 30 ezer műtárggyal gyarapodott a múzeum.
