Veres László - Viga Gyula szerk.: A Herman Ottó Múzeum műkincsei (Miskolc, 1999)

KATALÓGUS

158. RIPPL-RÓNAI JÓZSEF (1861-1927) SZÉP TÁJÉK A PIRENEUSOKBAN Olaj, karton, 69,5x99,5 cm. Jelzés: j. I. Rónai ltsz. P. 77.319Rippl-Rónai a századforduló egyik legjelentősebb művésze. Művészeti törekvései párhuzamosak a Nyugat irodalmi körével. Egyike azon ritka magyar művészeknek, akik szinkronban voltak a korabeli európai művészettel. Ferenczy Károly mellett ő volt a legnagyobb hatással a 20. századi festészet alakulására. Kaposvári tanulóévek után Münchenben sajátította el a festőmesterséget (1884-87), majd Párizsban telepedett le, ahol Munkácsy műtermének tagja lett. Bár néhány éven át a mester képeinek másolásával foglalkozott, ki tudott szakadni a bűvös körből és tájékozódott a korabeli francia művészetben. Szinte átugorva az impresszionizmust, Gauguin és az őt követő pont-aven-i festőkör hatása alá került. Ekkor kötött barátságot Vuillard-ral és Bonnard-al, a francia posztimpresszionizmus (Nabi-s) intim hangvételű mestereivel. Rippl-Rónainak ez a festménye a dél-franciaországi Banyulsban készült. Itt régi barátja, Maillol szobrászművész vendégeként több hónapon át dolgozott. A dekoratív-monumentális látványtól lenyűgözve elsősorban tájképeket festett, elkészítette barátjának a párizsi Louvre-ba került portréját. A banyulsi képek 8 év festői kísérletezését összegezik. A dél-francia vidéken töltött hónapok elsősorban festészetének kolorisztikus gyarapodását segítették elő. Elmaradnak a korábban alkalmazott fekete körvonalak és helyettük a színes foltok dekorativitáára törekedett. A Herman Ottó Múzeum festménye egyike e korszak legjelentősebb alkotásainak. Nem fedezhető fel ezen az akkoriban gyakran előforduló vázlatszerűség, tömör, kiegyensúlyozott színfoltokkal és formákkal mintázta meg képét. A kissé szecessziósán felfogott motívumok emlékeztetnek az ebben az időszakban készült faliszőnyegeire és egyéb iparművészeti terveire. Irodalom: Rippl-Rónai 1957.; Genthon 1958.; Bernátb 1978. JÓZSEF RIPPL-RÓNAI: NICE LANDSCAPE IN THE PYRENEES Rippl-Rónai is a representative of modern Hungarian art of world quality. During his Paris years he joined the Nabis group. His art was inspired by the colour culture of the French post-Impressionism and the decorative line cult of the Secession. After Rippl-Rónai liberated himself from the influence of his master Munkácsy, he has formed his own image the first period of which is represented by our painting. Vé. L. 159. MATYÓ KUZSU Mezőkövesd, századforduló Méret: h: 43 cm, Ltsz. 77.42.1. Mezőkövesden a női ködmönt kuzsumk nevezték. Fehérített báránybőrből készült, széles piros szattyánbőr rátétek és sűrű, színes selyemhímzés díszíti. A kuzsut szűcsselyemmel hímezték, a fekete, bordó, lila, meggyszínű, tüzessárga, fehér, zöld színek különleges színharmóniát adnak. Hímzés borítja az egész hátat, az eleje nagy részét, valamint ujjának alsó és felső harmadát is. A kuzsu díszítménye minden má magyar szűcshímzéstől különbözik. A hímzés a díszítendő felületet zártan, teljesen beborítja. Ezt elősegíti a kompozíció is, a stilizált növényi motívumok nem rendezőknek szervesen mintává. A kompozíció alapját a csoportosan elhelyezett kerek rózsák adják, a köztük kimaradó felületet pedig leveles ágak, apró virágok borítják. A motívumok közül legkedveltebb a hármas csoportos rózsa, melynek sarkai jó kiindulást adnak a további motívumok elhelyezésére. A legnagyobb díszítendő felület a kuzsu háta, ennek hímzése hagyományos szerkezetű. Leghangsúlyosabb motívuma két hármas rózsacsoport kétfelől, a lapockának megfelelő helyen. Közéjük egy magános, szinte mindig zölddel varrt rózsa került. A két vállra is egy-egy kisebb hármas rózsacsoportot varrtak. A kuzsu a matyó nők értékes ünnepi ruhadarabja volt, s a gyorsan változó női viseletből éppen állandóságával, díszítésének változatlanságával tűnik ki. Már a múlt század közepén, a színpompa matyó öltözet elterjedése előtt is viselték. A legkésőbbi darabok pedig az első világháború előtti években készültek, utána már csak az öregek ragaszkodtak hozzá. A kuzsu a lánynak, asszonynak legfeltettebb ruhadarabja volt. Adventtől húsvétig csak templomba, esetleg temetésre viselték. Fehér ruhába hajtogatva a ládában tárolták, dohánylevelet dugtak a szőre közé. A szűcshímzést, a kuzsu-ornamentika jellegzetes részleteit átvették és alkalmazták a matyók és a környékbeli falvak a vászonhímzéseken, sőt a guzsalyszalagok díszítésénél is. Irodalom: Dajaszászyné 1956.