Veres László - Viga Gyula szerk.: A Herman Ottó Múzeum műkincsei (Miskolc, 1999)
A HERMAN OTTÓ MÚZEUM 1899-1999
etnográfusok feldolgozó munkája a gyűjtött anyagra épült elsősorban. Lajos Árpád a szövésfonás, a mészégetés, a fafaragás egy-egy területének bemutatása mellett a fonók folklórjának monografikus feldolgozására vállalkozott, míg Bodgál Ferenc a kismesterségek tanulmányozását és a kovácsmesterség átfogó vizsgálatát tekintette elsődleges feladatának. Lajos Árpád és Bodgál Ferenc tevékenysége eredményeként alakult ki a múzeum néprajzi negatívtára és a néprajzi adattár 1955—56-ban. Az 1950-es évek tervgazdálkodása és a központi irányítási rendszer, no meg a Herman Ottó Múzeum szűkös anyagi lehetőségei nem kedveztek a régészeti feltárásoknak. A múzeum szakemberei mellett a Nemzeti Múzeum alkalmanként kiszálló régészei elsősorban a leletmentésekre szorítkoztak, tervásatásokra pedig alig került sor. A körülmények ellenére mégis sikerült megmenteni néhány kiemelkedő régészeti leletet és eredményes volt néhány lelőhely feltárása. Sokáig különlegességnek számított az a három rézkori urna, amely a ma már Ózdhoz tartozó Center község határában került felszínre. Kalicz Nándor, a múzeum régésze a Kőfej nevű heg} 7 lábánál hét sírt tárt fel és a hamvak minden esetben urnákban voltak. A harmadik sírban három ember alakú urna volt. Közülük kettő 55 cm magas, míg a harmadik ezeknél jóval kisebb, 22 cm magasságú. Az urnák különleges jelentőségük miatt a Nemzeti Múzeumba kerültek. Az ember alakú urnák „egyes vélekedések szerint az istennőt ábrázolják, aki felemelt karral várja az elhunytat, más elképzelések szerint viszont magát a halottat jelképezik, amint imádkozó pózban áll". A leletek a rézkor végén éltpéceli kultúra népének hagyatékaként váltak országos hírűvé. 1958-ban a mai Bükkszentlászló határában, ÓhutaNagysáncon, a régió nagy kelta településén Párducz Mihály, a Nemzeti Múzeum régésze folytatott ásatásokat. Az ekkor előkerült nagy mennyiségű kerámiaanyag a Herman Ottó Múzeum gyűjteményét, az ásatáson talált „cotinus" pénz pedig a Nemzeti Múzeum éremtárát gazdagította. A feltárás azt bizonyította, hogy a településen még a késő kelta időszakban is laktak, és a császárkorban sem szűnt meg itt az élet. Az 1950-es években Megay Géza volt a megye honfoglalás kori temetőinek egyszemélyes leletmentője. Ároktő-Dongóhalom, MiskolcRepülőtér, Mezőzombor-Bálványdomb, Kistokaj, Tiszaszederkény területén mentett meg veszélyeztetett leleteket. Komáromy József, a múzeum igazgatója Miskolcon végezte a leletek mentését. Ezek közül a város szívében, a Sötétkapubm végzett ásatása jelentős, amikor egy Árpád-kori lakóházat tárt fel. Az igazgató nevéhez fűződik a diósgyőri vár régészeti feltárásának megkezdése 1958-ban, amely tisztázta a vár építéstörténete első periódusát.
