Veres László - Viga Gyula szerk.: A Herman Ottó Múzeum műkincsei (Miskolc, 1999)
KATALÓGUS
felhelyezésével. A tányér alapszíne fehér, a rajta lévő díszítmény három színnel készült. A nyolc tulipán téglavörös, a levelek fűzöldek, a cserép, az alatta lévő évszám, a leveleknek illetve a virág középső szirmának erezete és a néhol elhelyezett apró pontozás barna. A kompozíció - klasszikus emlékei ellenére is - lényegében szimmetrikus és rusztikusán egyszerű. A tulipánok három egyszerű sziromból állnak, a levelek is nemesen egyszerűek. Összhatásában és bizonyos részleteiben, pl. a virágágakon látható keresztirányú áthúzogatások, a korabeli festett mennyezetdeszkák, ugyancsak reneszánsz hagyományokon nyugvó díszítőrendszerét idézik. A tulipános tál Felső-Magyarország valamelyik fazekasközpontjában, esetleg Miskolcon készült. A miskolci fazekascéh kiváltságlevelét ugyancsak 1767-ben nyerte el, a mesterségnek azonban már korábban is virágoznia kellett. Ismert ugyanis jó néhány korábbi, közöttük több datált, feltételezhetően miskolci készítmény. Ilyenek pl. a két, egyik közülük 1713-as évszámot viselő, magántulajdonban lévő, ún. nemesbikki tál. Irodalom: Bodó 1976.; Kresz 1972. PLATE WITH TULIPS One of the most valuable pieces of the Herman Ottó Museum's ceramic collection. The whole surface of this plate with a relatively wide rim and narrow bottom is occupied by a single composition: a so called Italian jug group of signs: a flower preserving Renaissance features. The plate was made in some of the ceramic centres of North Hungary, possibly in Miskolc. Sz.J. 70. I. LIPÓT 5 DUKÁT Erdély, K. V. 1696. Ltsz. 81/433Előlap: LEOPOLDVS.D.G.ROM.IMP.S.A.G.IIVNGARI. REX. Lipót jobbra néző, koszorús mellképe. Hátlap: DVCATVS.NOV - TRANSYLVANIAE. 16-96. Kétfejű sas, felettük császári korona, két lábában kard, illetve jogar, mellén az erdélyi címer. Alul verdejegy: K. V. A törökök 1683. évi sikertelen bécsi ostroma után megkezdődött Magyarország felszabadítáa is. 1686-ban visszafoglalták Budát, az l699-es karlócai békében pedig a szultánnak le kellett mondania Magyarországról. Megszűnt Erdély önálló államisága, Habsburg-uralom alatt egyesültek a magyar országrészek. Erdély közigazgatási elkülönülése azonban megmaradt, pénzeinek külső képe is kissé má volt. Pénzlábuk ugyan megegyezett Lipót többi pénzeiével, ugyanazok kerültek kiverésre, mint a magyar verdékben (pl. poltura, amely má osztrák tartományokban nem készült). Lipót korára a korábbi nagy hírű erdélyi verdék (Kolozsvár, Gyulafehérvár, Fogaras, Brassó, Szeben) közül jobbára csak Kolozsvár működött, később még Gyulafehérvár nyerte vissza jelentőségét, hogy a 19. század végén (1871) megszűnjék. A korábbi Habsburg-országrészben, Körmöcbányán és Nagybányán volt a legfontosabb verde, de Pozsonyban és Kassán is folyt pénzverés. Körmöcbánya mindenkor a legjelentősebb volt és míg a többi verde egymás után szűnt meg, Körmöcbányán 1918-ig verték Magyarország pénzeit. A trianoni békeszerződések értelmében egyetlen verdénk is új határainkon túlra esett, ezért állították fel 1925-ben a budapesti pénzverdét. LEOPOLD I'S DUGAT During the reign of Leopold among the earlier famous Transylvanian mints only the one in Kolozsvár (Cluj) was functioning, and later Gyulafehérvár (Alba julia) regained its significance. Judging from the initial this coin was produced in Kolozsvár. In Transylvania the same coins were minted as in other parts of Hungary, but the outlook of these coins was slightly different. Llowever, the standard of coinage was the same as the rest of Leopold's money. G. I. 71. A TÖRÖKÖK ÉS FRANCIÁK FELETTI GYŐZELEM EMLÉKÉRE KÉSZÜLT ÉREM; 5 DUKÁT SÚLYBAN 1699 (?) Ltsz. 81/495. Előlap: LEOPOLDUS:I:ROM: - CONSILIO ET INDUSTRIA. Lipót jobbra néző, koszorús képe. Signó: IB. Hátlap: DOMEC AUFERATUR LUNA AB ORTU USQUE AD OCCASUM. Jobbra lépő, két lábán álló, kettős farkú oroszlán. Egyik első lábában kard, máikban jogar. Felette: nap, hold, felhő. Signó: IB. Készítő művész: Johann Buccheim (Breslau). A reneszánsz korában készültek az első emlékérmek; különböző személyek, elsősorban uralkodók, valamint jelentős események emlékére. Magyarországon a 16. században vált általánossá; a török háborúkkal,