Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)
dalon. A mostani folytatásnál a sírokban „nyugvó, kuporodott helyzetben lévő csontvázak mellől ritka és értékes leletek kerültek felszínre". A kutatás tudományos eredményeiről Tompa Ferenc a tudósítónak elmondta, hogy a hernádkaki bronzkori temető „rendkívül értékes tudományos megállapításra adott alkalmat. Kiderült, hogy ezen a vidéken két kultúrkör érintkezett egymással. A határ közöttük a Hernád völgye lehetett. A Hernádtól nyugatra, a Bükk hegység felé az északról bevándorolt lausitzi (illyr) kultúra vert gyökeret, a keletre eső részen ugyanekkor a trák lakosság kultúrája volt az uralkodó... a hernádkaki temető a két kultúra keveredését mutatja. „A lausitzi kultúra hatását bizonyítja három urnasír, melyekben az elhunyt hamvait temették el. A másik kultúra tanújele az a női sír, amelyben a csontváz koponyája mellett négy arany haj fürtkarikát, testén ötven arany pikkelygombot, sok szép borostyángyöngyöt, bronz spirálgyöngyöket - amelyek részben nyakék, részben ruhadísz szerepét töltötték be - azonkívül bronz dísztüket, lábainál pedig finom díszítésű agyagedényeket találtak a kutatók. Nyilatkozott a tudósítónak az angol Louis Clarke professzor is, aki szintén megtekintette ezt az ásatást: „Az ásatások egyik legérdekesebb lelete a három csavarodású bronz karperec, melybe három vaddisznóagyar illeszkedik - mondja, - ... A vaddisznóagyarból készült karperec valóságos reveláció volt számomra, mert ilyet eddig csak londoni múzeumokban láttam és az új Hebridákon, Melanéziában végzett kutatásaim alkalmával. Sohasem hittem volna, hogy az egzotikus vidéken látott, etnográfiai jelentőségű érdekes ékszer párját Európában, Magyarországon látom bronzkori leletként viszont. Ezt az értékes megfigyelést tudományos munkásságomban gyümölcsöztetni fogom." A mezőcsáti újabb ásatásokról maga Leszih Andor számol be a Hírlapban október 20-án. A fél évtizedre visszanyúló előzmények szabatos ismertetése után a tudós szerző bevezeti az olvasót a régészeti kutatómunka módszertanába is. Szól arról, hogyan lehet világosan megkülönböztetni az egymás feletti települések nyomait és emlékeit. „A sokkal későbbi, mondjuk több évszázados rátetepülés leletei sokszor már más edény- és szerszámtípust mutatnak, és csak így lehet az őskor egy-egy korszakának különböző szakaszaira, azok műveltségi állapotára, a fejlődésre fényt deríteni." Ezután darabonként ismerteti a mostani ásatásnál feltárt tüzelőhely környékén előkerült eszközöket, edénydarabokat (pl. parázstartók, szűrők, fazekak, bögrék). Rábukkantak egy lakókunyhó nyomaira is, a fedéltartó oszlop lyuka a földben világosan megmaradt, benne a fa elkorhadt része is, „aztán egy nagyobb gerendával keretezett, ... megerősítő karókkal ellátott padozat szerkezete egészen jól megfigyelhető volt". Az ismertető további részeiben felsorolja, hogy a leletek között voltak „csont edénysimítók, amiket a fazekasok használtak, csont tűk, árak, kalapácsok, vésők, karcolásokkal ékített csontszerszámok, ... az egyik kalapácsot az ősember át akarta fúrni, a fúrás belül üres hengeres csontnak, vonós pörgettyűszerű szerkezetnek gyors forgatása által történt, - de ennél a fúrás megkezdése után abbahagyta, így e kőeszköz a fúrás technikájára vet világot... A hengeres csont kör alakúan vájta ki a követ, középen a kőmag megmaradt és ha be tudta volna a munkát fejezni, ez a belső mag kiesett volna. Vannak orsókarikák, a szövés-fonás mesterségének bizonyságai, csontból és agyagból való edénykészítő, pecsétlőszerű készségek. Hatalmas nagy őrlőkövek, melyen a búzát törték, őrölték." A mezőcsáti telep korát az edénydíszítések alapján lehet meghatározni. Eszerint mintegy 2500-3000 évesek.
