Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)

elévülés szomorú állapotára", és utalt azokra a hazai városokra, ahol évente sok ezer pengős dotációkkal támogatják a könyvtárakat, hogy megfelelhessenek feladatuknak. A felterjesztésre ígéret érkezett, hogy a jövő évi költségvetésbe nagyobb, a múzeumtól független dotációt vesznek fel a könyvtár reorganizációs költségeire. „Azonban nemcsak a dotáció felemelése, illetve annak tényleges kialakulása képezi a város feladatát, hanem gondoskodni kell a könyvtár megfelelő elhelyezéséről valame­lyik központi fekvésű, városi tulajdont képező házban, miáltal az egyre fejlődő és sok gyűjteményt magában foglaló múzeumban is újabb lehetőségek nyílnának más gyűjtemé­nyek elhelyezésére." Jellemző kontraszt, hogy míg a helyi sajtó augusztusban folytatásos cikkben elem­zi, „Miért van Miskolc kultúrája mélyponton" s a méltán nagy tekintélyű Sassy Csaba felrója a városnak, hogy a múzeum fejlesztésétől a garasokat is sajnálja - a Budapesten rendezett népvándorlás kori kiállítás nem nélkülözheti a miskolci múzeum különleges értékű régészeti leleteit. A Nemzeti Múzeum ugyanis augusztus elején levélben kérte a itteni intézményt, hogy a birtokában levő „értékesebb és jellemzőbb népvándorlás­korabeli darabokat adja kölcsön a kiállítás számára" - mint arról a Hírlap augusztus 7-i számából értesülhetünk. Méltóképpen emlékezett meg a miskolci múzeum Herman Ottó születési centená­riumáról. Az ünnepségen Lambrecht Kálmán, Herman Ottó életrajzírója mondott ünnepi beszédet; a Néprajzi Múzeum igazgatója, Madarassy László pedig a „Bükk fafaragó népéről" tartott vetítettképes előadást. A Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap szeptember 28-i részletes tudósításában kiemeli: „Hermán Ottót sok szál fűzte Miskolchoz." Neki köszönhető, hogy Borsodban megindult az ősemberkutatás. „Ő volt az, aki először boly­gatta meg csákányával a Szeleta-barlang talaját, aki felfedezte, hogy a barlangban valaha ember tanyázott." Lillafüreden „Peleháza", ahol „az utolsó magyar polihisztor"-ként emlegetett tudós lakott, belső berendezésével „még ma is úgy áll, ahogyan azt Herman Ottó használta". A miskolci múzeumban őrzött relikviák közül legértékesebb a nagy tudós másfélszáz saját kezű levele. Ami azonban a relikviáknál is értékesebb, „az a mate­riálisán meg nem fogható szellemi kapcsolat, mely Herman Ottót örök időkre a helyhez fűzi". Az év ősze igen gazdag ásatási eredményekben. Október elején folytatódnak az avasi feltáró munkák, élénk hazai és nemzetközi érdeklődéstől kísérve. Az Avas-tetőnek azokat a területeit ásatják, ahol korábban még nem kutattak. Az újabb ásatások irányítá­sában részt vesz Leszih Andor múzeumigazgató, Fekésházy József geológus, Megay Géza preparátor. Miskolcra jött a Nemzeti Múzeumból Hillebrand Jenő, hogy közremű­ködjék a munkában. Meglátogatta az ásatásokat ismét a Miskolcon már ismerős Louis Clarke, a cambridge-i egyetem múzeumigazgatója. Új fejlemény, hogy a „hivatalos város is érdeklődést tanúsított a nemcsak tudományos, de mint sokszor kifejtettük már, idegen­forgalmi szempontból is nagyfontosságú ásatás iránt, a hét közepén Halmay Béla dr. polgármester és Demes Béla műszaki tanácsos főmérnök is megtekintették az ásatást, hogy a tapasztaltak alapján megoldást találjanak arra, hogy az ős-bányák helyreállítva, a közönség rendelkezésére állandóan hozzáférhetően rögzítve maradhassanak" - olvas­hatjuk a Hírlap október 13-i számában. Nemcsak Miskolc szolgált újabb régészeti leletekkel. „Háromezer éves női sírban arany ékszereket találtak Hernádkak községben" - adja hírül a már előbb is idézett lap. A tudósításból megtudhatjuk, hogy ez a község egy éve ismert nevezetes lelőhely. Tompa Ferenc régész 93 bronzkori sírt tárt fel már a próbaásatásnál a község melletti dombol-

Next

/
Thumbnails
Contents