Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)

találás körülményeiből következtetni, és így néha mérhetetlen károkat okoz a régészeti tudománynak... Igen nagy szerepe van a régészeti leletek napfényre kerülésénél a véletlennek és a szerencsének. Házépítés, földomlás, stb. sok mindent kihoz a földből. A legtöbbet a szántás, ásás ... A háborúban a lövészárkok nem egy becses régészeti lelettel gazdagították a tudományt. ...Szabolcs megyében a disznók túrtak ki gazdag arany ékszerekkel dúsan ellátott honfoglalás kori sírt, mely valami vezérember nyughelye lehetett. Tavaly itt Borsodban sírásás közben találták meg egy szkíta vezér sírjában azt a 37 cm hosszú, 409 gr súlyú aranyszarvast, mely pajzson, sisakon, vagy talán a mellenjelvény gyanánt szolgált ... Itt Miskolcon a Petőfi utcán, egy kútásásnál került elő az a kőnyíl-vég, mely még ma is a legszebb e nemű lelet hazánkba, sőt tökéletesség szempontjából az európai leletek sorában a legelsők között áll... Érdekesek azok a véletlenek is, amelyek a kutatás közben hoznak szerencsét vagy bosszúságot a kutatónak. ... Mi Mezőcsáton egy Árpádkori temetőben akartuk több sír feltárása után egy helyen abbahagyni az ásatást, mert szokatlanul nagy mélységben nem volt semmi. Lengyel Andor, az ottani leletek buzgó kutatója és a múzeum ajándékozója azonban csökönyösen állította, hogy ott kell lenni valaminek, és tényleg alig egy ásónyomnyira elő is került a csontváz egy ezüst gyűrűvel... Akaraterő és szerencse sok esetben gazdagította már a régészeti tudományt, de hányszor esik meg, hogy a biztató jelek után induló régész egy pár értéktelen cserépdarabbal kénytelen hazatérni, bár a negatív eredmény is eredmény. A jó régész nemcsak a leletek sokaságának, hanem annak is örül, ha kérdéseket tisztázó megfigyeléseket tehet. Mert az őskor egy óriási, be nem látható sötét terület, melybe a kutató ásója által vágott réseken csak halvány fény tud itt-ott bevilágítani. A fénysugarak ezrei kellenek, hogy valamit tisztán lássunk abból a korból, melyben az ősember kezdetleges szerszámaival harcolta ki a maga életlehetőségeit és rakta le az emberi kultúra legelső alapjait." Az illegális műkereskedelem elérte Borsod megyét is. Ennek veszélyére figyelmeztet a Borsod-Miskolci Múzeum január 24-i keltezésű közleménye, amelyet közzétételre megküldött a helyi lapoknak. (Itt a Reggeli Hírlapban 1930. I. hó 25-én megjelent szövegből idézünk.) „Nemrégiben bizalmasan arról értesítették a Borsod-Miskolci Múzeumot, hogy Borsod megye községeit egy fővárosi gyűjtő, vagy régiségkereskedő járja végig, aki felkereste az egyházak lelkészeit, s a templomban régi ötvösművek, kelyhek, magyar hímzésű terítők stb. után kutatott, és kijelentette, hogy azokat hajlandó a Magyar Nemzeti Múzeum számára megvásárolni... A miskolci múzeumnak kezdettől fogva igen gyanús volt ez, mert jól tudta, hogy a Nemzeti Múzeum nem ilyen módon szokott gyűjteni, és mert attól félt, hogy illetéktelenek félrevezetik az egyházak vezetőit, kérdést intézett a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Osztályának vezetőjéhez, honnan le is jött a válasz: az illetőt egyáltalán nem is ismerik, neki semmiféle megbízást nem adtak, de kereskedőknek különben sem szoktak formális megbízást adni, s ellene a tudomásukra jutott esetek alapján a kellő lépéseket megteszik. A miskolci múzeum most körlevélben figyelmezteti az illetékeseket, hogy ne üljenek fel se ennek, se más utazó régiségkereskedőknek, hanem ha valamelyik egyház használaton kívül helyezné régi felszerelési tárgyait, úrasztali edényeit, hímzéseit stb., helyezze el azokat legméltóbb és egyedül illetékes helyére, a Borsod-Miskolci Múzeumban megőrzésre, mely múzeum a város és vármegye közös tulajdona, és állami felügyelet