Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)

Az Avason ez idén már harmadszor tudományos kutatás folyik az ősember nyomai után. Angolok, németek, olaszok, lengyelek, Európa tudósai keresték fel már ezeket a helyeket, amelyeknek propagandaértéke megbecsülhetetlen akkor, ha fel tudják használni... Mindenki észreveszi az Avas szépségeit, aki nem idevaló: magyar vagy idegen, egyedül a miskolciak nem." Az utolsó évnegyed régészeti nyitánya a népvándorlás kori temető feltárása Mezőnyéken. Ezt a lelőhelyet még 1923-ban fedezte fel Marjalaki Kiss Lajos egy gyűjtőútján, vályogvető gödrökből előkerült vaskések, fülbevalók nyomán. Az ásatásokat Gálffy Ignác és Leszih Andor irányításával elkezdték ugyan, de később a múzeum szűkös anyagi helyzete megakadályozta a további rendszeres kutatást. Az utóbbi években viszont a falu terjeszkedése, sok új ház építése annyira megbolygatta a kora középkori temetőt, hogy halaszthatatlanná vált a módszeres régészeti feltáró munka. Az október derekán újrakezdődött ásatásoknak már az első napjaiban jelentkezett a remélt nagy értékű tudományos eredménye: húsznál több sértetlen sírt tártak fel. Az ásatások vezetője újra Marjalaki Kiss Lajos. Ő tájékoztatja a Reggeli Hírlap riporterét a leletek jelentőségéről: - Borsod vármegyében eddig már a húszezer év előtti ősember nyomai után megtalálták a hétezer év előtti ember csiszolt kőeszközeit is, a Krisztus születésével jelzett időkig is minden történelmi korból vannak leleteink, de azon túl minden nyom megszűnt, egészen az Árpád-házi királyok koráig. Ez az első eset, hogy kétségtelenül kimutatható, hogy Borsod megyében a népvándorlás kori törzsek is állandó telephellyel bírtak. A hun uralom idején, az V. és VI. században igen népes telep volt itt, amelyben jómódú törzs lakott. - Ezelőtt, ha V. és VI. századbeli leletekről volt szó, kizárólag a hunokra gondoltak, pedig a hunok csak a hódító urak voltak (itt), a lakosság zöme a jazig-szarmata nép volt." A továbbiakban arról tájékoztat az ásatás vezetője, hogy a nyékihez hasonló nagy kiterjedésű temetőket korábban főképpen a Dunántúlon, s a Dél-Alföldön fedeztek fel a régészek. A nyéki temető leleteinek zöme V. századi eredetű, s az itt talált eszközök leginkább a Tolna megyei Cikón kiásottakhoz hasonlítanak. Mindkét helyen egyöntetűek a temetkezési szokások, és ez a tény kétségtelenné teszi a hajdan e nagy területen élt törzsek fajrokonságát. Hogy a lakosság nem volt hun, azt bizonyítja a csontvázak antropológiai jellege is, valamint a temetkezési mód. A jazig-szarmaták úgynevezett soros sírmezőkben temetkeztek. A sírok 1-2 méter távolságban sorakoznak egymás mellett. Mélységük másfél-két méter között váltakozik. Koporsó nélkül temették el a holtakat, akiknek arca mindig kelet felé néz. Minden halott mellé mintegy 20 cm hosszú vaskést helyeztek. A nők fülében bronz fülbevalók, a nyakon kerek és dinnyemag alakú üveggyöngyök ékeskedtek. Feltűnő a férfiak díszes deréköve, bronzpitykékkel kiverve és indadíszes bronzcsattal ellátva. Az egyik sír lovastól együtt eltemetett férfit rejtett. A felszerszámozott ló szájában vaszabla, hasa alatt hevederkarika, derekán csat, két oldalán kengyel maradt meg. A férfi feltűnően erős testalkatú, csontváza 177 cm magas. Koponyájában mind a 32 foga ép, de mint a zápfogak kopásáról következtetni lehet, átlépte már a 40 éves kort. Derekán ezüstözött bronzövet viselt. Feltételezhetően vezéri rangot viselt életében.