Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)
tették meg a múzeumot, ami jelentős szám Miskolcon. Valószínű, hogy az érdeklődés még emelkedni fog, mivel az újjáalakított múzeum valóban megérdemli, hogy mindenki végignézze." A továbbiakból megtudhatjuk, hogy a könyvtár átalakítási munkálatait is befejezték, s a közeli napokban megnyithatják az intézménynek ezt a részlegét is. Október 8-án már arról olvashatunk, hogy valóban megnyílt a múzeum könyvtára, s az a „Papszer 1. sz. alatt, az Erzsébet-téri hídtól balra, októbertől június végéig az olvasóközönség rendelkezésére áll. ...Használati díj nincsen. Az olvasóteremben egyelőre csak huszonnégy olvasó foglalhat helyet." Csak helyben olvasásra van lehetőség, hazavitelre továbbra sem lehet könyvet kölcsönözni. A Miskolci Szemle novemberi számában Leszih Andor a múzeum Lévay-szobáját ismerteti: „A szoba - amennyire a viszonyok engedik - úgy van berendezve, ahogy az a költő Hunyadi utcai lakásán található volt. Lévay József egész életében egyszerű, puritán ember volt, ez jellemezte szobáját is. ...Két ruhás szekrény, s üveges szekrény szép régi asztalos munka a múlt század közepéről.... A könyvszekrényből a könyveket a református főgimnáziumnak hagyományozta, hol ő tanár volt. Ma a díszokleveleit, s a kitüntetéseit tettük bele... Itt van Lévay ügyvédi oklevele is, és aranytolla, melyet huszonöt éves föjegyzősége évfordulóján kapott a vármegye közönségétől... A másik üvegszekrény elején Arany János („botos - kalapos"), Gyulai Pál, Szász Károly, Görgey Arthur... - részben dedikált - fényképei... A ki nem állított tárgyakon kívül is sok becses emlékét őrzi a múzeum. Leveleit, irat és újságközlések tömegét, sok képet, kisebb emléket, amelyeknek különösen Tóth Kálmán a buzgó gyűjtője." November 10-én Miskolc városa tudós monográfusának, Szendrey Jánosnak 50. éves írói jubileumát ünnepelte. E hónap 26-án pedig már azt jelenti a Reggeli Hírlap, hogy „Szendrey János, Miskolc monográfusa meghalt". A tudósítás szövegközi alcíme: „Az elhunyt Miskolcra hagyta művészi tárgyait". Az ezt követő bekezdésben olvashatjuk: „Szendrey Jánost az évtizedeken keresztül, noha távol élt Miskolctól, mindig a legszorosabb kapcsolat fűzte ehhez a városhoz és közönséghez. Kidomborodott az ötven éves írói működésének jubileumán, amikor is tudvalevően hivatalos felkérést kapott arra nézve, hogy (monográfiája folytatásaként) írja tovább Miskolc történetét napjainkig. Az elhunyt tudós éppen most akarta megkezdeni ezt az újabb nagy munkáját. Szendrey János november 30-i, budapesti temetésén a miskolci küldöttség tagja volt Leszih Andor múzeumigazgató is. „Szendrey János utolsó napjaiból" címmel írt a Reggeli Hírlap december 4-i számában személyes hangú visszaemlékezést Tóth Kálmán. Ebből való az alábbi két részlet: „Szendrey már rég megbarátkozott a halál gondolatával, ezt igazolja... „Örökkévalóság és halhatatlanság" című posthumus munkája, melyet őrzésemre bízott azzal, hogy ezt múzeumunknál Leszih Andor múzeumigazgatónak adjam át." „A legutolsó levelét nekem írta Szendrey. Százat meghaladó leveleiből 62 darabot, az írói relikviáival elhelyeztem a Borsod-Miskolci Múzeum levéltárában, s ezek Miskolc, Borsod megye és az író jelentős emlékeit ölelik fel." Szendrey Jánosról emlékezik meg a Miskolczi Szemle 1927. decemberi számában Leszih Andor, az elhunyt tudósnak szülővárosához való ragaszkodását tanúsítva: „Szendrey János végső akarata a miskolci múzeumban kívánta elhelyezni könyvtárából összes munkáit, s a reá vonatkozó müveket, okleveleit, kitüntetéseket, rendjeleit, íróasztalát, óráját, gyűrűjét, mindennemű jegyzeteit, iratait, egész levelezését, feljegyzéseit."
