Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)
A hátráltató körülmények közepette is töretlen tudományos igényességgel folytatja közhasznú működését az intézmény, és publikációs tevékenységét a múzeum országos szakmai tekintélyt kivívott titkára, Leszih Andor. A Miskolczi Napló vezércikként közli „A nyilvános könyvtár kérdése" című írását augusztus 7-én. A város könyvtári helyzetét tételesen bemutató bevezetőjében olvashatjuk: „A múzeum könyvtára (9000 kötet)... teljesen nyilvános, de nincs megfelelő helye jóformán a könyvek elhelyezésére sem, nemhogy olvasóteremről lehetne ábrándozni... Ha megkezdjük az újjáépítés nagy munkáját, a könyvtárügy mindennél fontosabb és sürgősebb kérdését kell megoldani, mert szinte elképzelhetetlen az, hogy egy olyan nagyvárosban, mint Miskolcz, ...használható könyvtár nélkül meglehessünk továbbra is. Az igények nőnek... kulturális életünk kifejlődésével egyre növekszik az olvasók, a kutatók száma és hála Istennek, ma már annyira vagyunk, hogy a könyvtárat nemcsak pályázatra és dolgozatra készülő diákok keresik, hanem az élet gyakorlati emberei is, akiknek a mindennapi életben elkerülhetetlen szükségük van könyvekre." „Ha Miskolczon kultúrmunkáról szó esik, elsősorban egy jól megszervezett nyilvános könyvtár megalapítására kell gondolnunk... de nem szabad arra várnunk, hogy ezt valamelyik egyesület csinálja majd meg. Egyrészt nem lesz meg hozzá az ereje, másrészt aztán ismét ott lennénk, hogy szaporítanánk az egyesületi jellegű könyvtárak számát. A városnak, megyének és államnak kell összefogni, és bizony vissza nem riadni - legalább az első évben nem - egy nagyobb összegű befektetéstől. Alapnak ott van a múzeum könyvtára, sőt az alapító kívánságának fenntartásával meg lehetne nyerni az ev. egyház könyvtárát is, mindezek azonban természetesen legnagyobb részben tudományos könyvanyagot eredményeznének, s a szépirodalmat és újabb ismeretterjesztő könyveket nagyobb vásárlással kellene beszerezni. Ez még a mai könyvdrágaság mellett sem lehetetlen, különösen akkor, ha nem a kötetek számára, hanem a minőségre s a gondos megválogatásra esik a hangsúly." Példának említi Debrecent, ahol a mintaszerűen működő közművelődési könyvtár körülbelül hatezer kötettel bonyolítja le roppant forgalmát. „Csakhogy Debrecen a könyvtárra és múzeumra például 1920-ban 105 ezer koronát áldozott. Azt hisszük, jobb helyre és kamatozóbbá nem tehette a pénzt. A várható válasz erre az lesz, hogy mi különösen most szegények vagyunk. De hogy legyünk gazdagok, hogy teremtsünk gazdaságra vezető kultúréletet, ha nem adjuk meg annak a lehetőségét, hogy műveltségünket fokozzuk. ...A könyv nem luxus, nem nélkülözhető fényűzés, hanem életszükséglet; ahol még nem az, úgy azzá kell tenni..." Befejezésül arra hivatkozik, hogy egy hónappal ezelőtt „az állam kiküldötteinek közbejöttével a legszebb reményekre jogosító tárgyalások indultak meg a könyvtár és a múzeum kifejlesztése érdekében. A megvalósítás nem olyan kivitelezhetetlen, mint elsősorban látszik, azonban nem szabad visszariadni bizonyos áldozatoktól, melyet a múzeumi könyvtár kifejlesztése, kibővítése, elhelyezése és felszerelése feltétlenül megkíván. Az alap megvan és meg kell fontolni, hogy minden erre megnevezett összeg bőségesen meg fogja hozni a kamatját. A régi kicsinyeskedő és szűklátókörű könyvtárpolitikával végképpen szakítani kell és hovatovább meg kell barátkozni azzal az idáig sajnos nem nagyon pártolt gondolattal, hogy végeredményben mégis csak a kultúráért hozott áldozatok, a tudományra, irodalomra, művészetre s a közművelődési intézményekre kiadott összegek hozzák meg a legtökéletesebben kamatozó hasznot, mert a kultúra a nemzet legnagyobb erőssége."
