Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)
azonban azt is, hogy a múzeum épülete megfelelő átalakítás és a tetőzet kicserélése után alkalmas lesz a kifejlesztendő múzeum megfelelő elhelyezésére. Az állam hajlandó az épület kijavításához tekintélyes összeggel hozzájárulni, azon kívül is ad rendkívüli segélyt, továbbá nagyobb könyvanyagot, s szépművészeti és iparművészeti múzeumi értékeket. Ezzel szemben a várostól és a megyétől is jelentős hozzájárulást várnak." A szakmai vendégek hangsúlyozták ezután, hogy a város és a megye történelmi emlékeinek gyűjtése mellett a múzeum népművelési feladatok megoldására is hivatott. „A múzeumot az iskolán kívüli szabadoktatás szolgálatába kell állítani, hogy Miskolc nagy vidék kulturális központja legyen. így súlyt kell helyezni a városi nyilvános könyvtár mielőbbi megnyitására..." A kétnaposra terebélyesedett tanácskozás összefoglalójában Hodobay Sándor helyettes polgármester kinyilvánította, hogy a város felterjesztést intéz a kultuszkormányzathoz: „tegye lehetővé a leány-kereskedelmi iskolának más, megfelelő helyen való elhelyezését, mert a múzeumnak az egész épületre szüksége van. Itt akarják ugyanis elhelyezni a jelenleg zsúfoltan elraktározott múzeumi kincsek mellett szabadoktatási tanfolyamot is." A taktikusan kinyilvánított megoldási szándékon túl érdemi intézkedések továbbra sem történnek az elkövetkező hosszú időszakban. Mindössze az évi 5000 korona államsegélyt kapja meg a múzeum a kultuszminisztériumtól augusztus elején. A vármegye pedig téli közgyűlésének tárgysorozatában tárgyalja az alispáni előterjesztést a múzeum anyagi támogatásáról a következő körmönfont indokolással: „A vármegye júliusban azt az elvi jelentőségű határozatot hozta, hogy a Borsod-Miskolci Múzeumot anyagilag támogatja. A múzeum 90 ezer koronában állapította megjövő évi költségvetését, amelyből 10 ezer koronát az állam fog fedezni. Az alispán javasolja, hogy a vármegye jövő évi háztartási költségvetésének terhére 24.000 koronát szavazzon meg a múzeum részére. Zsóry György alispán hangsúlyozza, hogy ez a segély nem bír az állandóság jellegével és csak az 1922. évre szól." (Ugyanakkor a vármegyei közgyűlés egyetlen arckép - Tisza István gróf arcképének - megfestésére a múzeum évi támogatásának ötszörösét, 120 ezer koronát szavazott meg!) Év közben, augusztus 28-án Leszih Andor „Régi miskolci házak sorsá"-ról értekezik a Napló hasábjain: „A múzeum tervbe vette, hogy összeírja az összes régi és megörökítésre érdemes miskolci házakat, de a lefényképeztetés költségei, a mai roppant nehéz viszonyok között, mikor a fényképlemezek és szerek is szinte megfizethetetlen költségbe kerülnek, - valószínűleg erejét meghaladó feladat elé állítják a múzeumot. Várostörténeti szempontból pedig ezt rövidesen meg kell tenni, mert... sohasem kezdhetjük a munkát elég korán. Nemes gondolkozású, komoly amatőr fényképészek áldozatkészségével és helyes munkabeosztással meg lehetne kezdeni a régi házak mielőbbi lefényképezését. Csak így őrizhetnénk meg a pusztuló régi házak, a mihamarább múltba tűnő „régi Miskolcz" emlékét." S mintha épp az amúgy is hányatott sorsú múzeumon akarná a fatális véletlen illusztrálni „a szegény embert ág is húzza" szólás igazát, a Miskolczi Napló szeptember 13-i hírei között ezt olvashatjuk: „Beomlott a múzeum kapuja és kerítése. Szombat délben szenet szállítottak a női felsőkereskedelmi iskolának. Egy szénnel megrakott kocsival a lovak nekimentek a múzeum udvarára nyíló kapunak, úgy, hogy a széles kapu és nagy darabon a kőkerítés is beomlott."
