Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)
Az október 31 -í városi közgyűlésről tudósító hírlapi beszámolóban mindössze két sor jut a múzeum további sorsát meghatározó, nagy horderejű döntés közlésére: „A tanács javaslatára a törvényhatóság elhatározta a múzeum átvételét." A közvélemény egyetértését beszédesen jelzi, hogy az 1913. évi utolsó ide vonatkozó sajtóhír „A múzeum gyarapodása" cím alatt minden korábbinál nagyobb számú adományt sorol fel tételesen. A határozat realizálásáról azonban hiába keressük a híradásokat a miskolci lapokban. A következő - a tragikus nevezetességű - 1914-es esztendő első felében a gyéren megjelenő kulturális hírekben változatlanul az eddigi hosszú elnevezéssel szerepel a Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeum Egyesület. Külön a múzeumról a június 13-i megyegyülés tárgyalássorozatát ismertető Miskolci Esti Lapban olvashatjuk, kétsornyi terjedelemben: „ - A Borsod-Miskolci Múzeum kérelme 2400 kor. segély iránt." Ugyanebben a lapban jelenik meg, június 20-án, vezető helyen (az 1-2. oldalon) „Múzeumot az Avastetőre?" címmel Kissházy Ágoston Gyula MÁV mérnök levele. Kapcsolódva az Avasrendező Bizottság korábban nyilvánosságra hozott tervéhez, miszerint épüljön siklóvasút az Erzsébet-tértől az Avastetőig, a levélíró azt javasolja, hogy a tervezett siklóvasúttal majd gyorsan megközelíthető Avastetőn létesüljön Miskolc kulturális és szórakoztató centruma. S ennek részeként itt épüljön meg a múzeum is, hiszen ez az intézmény „ma annyira szűk keretek között mozog, hogy szóra sem érdemes... a város is előbb-utóbb belátja, hogy fel kell szentelnie reá egy új épületet, de amelyhez - hatalmas nemzeti érdekről lévén szó - az állam úgyis jelentékenyen hozzá fog járulni..." A levél folytatása akár utópisztikus - ám a korra jellemző - látomásnak is minősíthető: „... E múzeum mindenesetre az Avas fokára helyeztetnék, amely görög fellegvár módjára megoldható, Miskolc bámulatra méltó középülete lenne. A múzeumban elsőbben egy képtár megteremtetnék, amelynek gyarapítására az állam, mint a budapestire is, de a város is folyton hozzájárulna. A természetrajzi tár felállítása és szaporodása ismét nagy feladatot képvisel a zoológia, mineralógia osztályaival, amelyben a Bükkvidék ásványgazdag tulajdonairól fogalmat nyerhetnénk, s ösztönzőül szolgálhatna iparvállalatok megalakítására." A levélíró javasolja továbbá egy mezőgazdasági tár létesítését, s ipartörténeti gyűjtemény kifejlesztését is. Ez utóbbit figyelemre méltó érveléssel indokolja: „Miskolcon két hatalmas tényező van: a vasgyár, s a vasút, s hozzájönnek a kisebb ipari ágak, hát a múzeumot a vasgyártásról szóló adatokkal, s az eljárást feltüntető (műveleti) modellekkel felszerelni az állami gyárnak annál kevesebb gondjába kerül, mivel állandóan szaporíthatja azt kultúrfeladata folytán; s a vasút felszerelési modellekkel, amelyeket a műhelyek rendelkezésére bocsáthatnak, egy állandó és kiapadhatatlan forrása a tudományos ismertető eszközök föltárásának." Újszerű összehasonlítással méltatja múzeumunk őskori régészeti leleteinek gyűjteményét: „Legszebb részletei mégiscsak a Bükkvidék ősemberkori leletei volnának, amelyekre vonatkozó egyes adatokat már a berlini múzeumban is találtam, de mindenesetre e speciális borsodi tudományszak fejlesztésére és a bükkvidéki embernyomok kutatására és tanulmányozására Miskolc város és Borsod vármegye karöltve teremthetne egy múzeumi alapot, ha hasonlatba vesszük, hogy a bajor Nürnberg város alig négyszer nagyobb a rohamos fejlődésü Miskolcnál, egymaga oly múzeumot tudott megteremteni, amelynek régészeti gyűjteményei páratlanok Németországban. Megadhatja-e azt városunk? Én azt hiszem, igen!"
