Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)

Az ismertetőből megtudható a múzeumi gyűjtemények akkori elhelyezési rendje. A földszinti 1-2 terem a néprajzi gyűjteményé, a nagyterem egyik fele a természetrajzi táré, másik fele és a karzat a képtáré. Az emeleti első teremben az őskori régészeti leletek láthatók, a másik terem a fegyvertáré és az iparművészeti gyűjteményé. „A könyvtár, a helyiségek szűk volta miatt nem volt megnyitható és most a múzeumból kitelepítve, a felső ker. iskolában van elraktározva ...A Szeles-utcai népkönyvtár azonban [...] igen szépen tölti be hivatását." Sajnálattal közli a jelentés Brósz Károly könyvtáros elköltözését, mert ő „kezdettől fogva nagy tudással és odaadással látta el a könyvtár ügyeit, elkészítve annak szakszerű katalógusait és rendezve a sok ezer darabból álló diósgyőri volt koronauradalmi levéltárat." Az ismertető kitér arra is, hogy a múzeum nem csupán tervszerű gyűjtőmunkát folytat, hanem tudományos kutatómunkát is a szakmai vitatott kérdések tisztázására, s ezáltal „a gyűjtés, megőrzés, oktatás munkáján kívül [...] segítőmunkása lesz a hazai tudományos mozgalmaknak." Szembetűnő szemléletváltozásról tanúskodnak a múzeum és a közművelődési egyesület kapcsolatát illetően a kulturális témakörben mérvadó helyi sajtóorgánum, a Miskolczi Napló hasábjain 1913 első felében megjelenő fajsúlyos cikkek. Mindinkább nyilvánvalóvá válik - most már nemcsak a különvéleményt kockázat nélkül kimondható kívülállók, hanem - a hivatalból illetékesek előtt is, amit a lap április 6-i számában, „Váljunk el" című cikkében Bíró Sándor fogalmaz meg: „A Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeum-egyesületnek [...] a gyakorlatban két testvéregyesülete van ...Mind a kettőnek külön és külön megvan a maga perspektívája, mely látókörben betölthetik a hivatásukat." A továbbiakban így folytatja gondolatmenetét: „Régi eszmét, többek részéről közóhajt vetek fel...hiszen legőszintébb szószólója volt ezen gondolatnak Bizony Ákos képviselő az egyik választmányi gyűlésen, mikor a két egyesületet gondolatban szétválasztotta...akkor a múzeumnak megvolna az ő szűkebb köre anyagi támogatóival, hírneves archeológusaival,... akkor nem okozna gondot a helyi viszonyok miatt korlátozó költségelőirányzat, nem keresne a múzeum a már tervbe vett kiviteleire - zavaros helyzetében - fedezetet." Mert eddig a múzeumosztály „a tagsági díjakat csak papiroson vagy hallomásból ismeri, mert e címen beszedett filléreken se nem kutatott a környéken, se nem rendezte a gyűjteményeit". A szerző végkövetkeztetése: „...őszintén szólva nem látom célját a két egyesület egy kalap alatti működésének... Maradjon a múzeum az ő programja mellett, éljen a múltnak és a jövőnek, csoportosítson maga köré olyan tudományos világot, melynek ténykedését a jövő nemzedék is elismeréssel honorálja..." Néhány nap múlva, április 10-én Leszih Andor reagál a javaslatra. „A közművelődési Egyesület és a múzeum szétválasztása" című, elméleti igényű írásával. Főbb tételei: „A közművelődési osztály is, a múzeum is egymástól teljesen eltérő és össze nem kapcsolható utakon végzi munkáját... Jelenleg a két osztály között áthidalhatatlanok az ellentétek... itt már a dolog természeténél fogva sem lehet szó együttműködésről. A közművelődési osztály tanítja az analfabétákat, vezeti a munkásgimnáziumot, a szabad egyetemet, irodalmi felolvasásokat, zenei matinékat, - mindezekhez a múzeumnak semmi köze és ezekben semmi segítségre nem lehet. A múzeumi osztály viszont végzi a maga munkáját, a régészeti, néprajzi, természetrajzi tudományos gyűjtéseket, a képtár, könyvtár gyarapítását, ...tart bemutató ismeretterjesztő előadásokat, szolgál a szakembe-