Berecz József: Borsod megye és Miskolc múzeumügye a helyi sajtó tükrében (Miskolc, 1999)

fáradoztak, hogy a történelmi emlékek napvilágra kerüljenek s az utókor számára megmentessenek." Tarnay Gyula alispán, egyben a közművelődési és múzeum-egyesület elnöke, megnyitó beszédéből megtudható, hogy a múzeum létesítéséhez az állam 1900, Borsod vármegye 2600, Miskolc városa 4860 koronával járult, a tagdíjak, társadalmi adományok, alapítványok összege pedig 7600 korona. Az intézmény feladatát a következőképpen fogalmazta meg: „A vidéki múzeumok nézetünk szerint kizárólag csak azon irányban bírnak jelentőséggel, ha gyűjteményeik lokális vonatkozásúak. Borsod megye és Miskolc városa történetét, múltját, állat- és növényvilágát, geológiáját és más egyéb vonatkozásait kívánjuk a nagyközönség elé állítani." A hivatalosan is megnyitott múzeum népszerűsítését hathatósan szolgálta a következő év - 1903 - januárjában az intézményt működtető egyesület rendezvénysorozatában Gálffy Ignác előadása a miskolci ősrégészeti leletekről. A Miskolczi Napló méltató tudósításában ez olvasható: Az előadó „rámutatott arra, hogy éppen Borsod megye szolgáltatta a legtöbb régészeti adatot a kőkorszakról". Gálffy Ignác a borsod-miskolci múzeumot mint az ősrégészeti leletek gondos megőrzőjét és tárházát ajánlotta a közönség figyelmébe. Sürgeti a sajtó a múzeum elhelyezési gondjainak mielőbbi orvoslását is. A Napló márciusi első számában olvasható, hogy a régi református gimnáziumban elhelyezett múzeum és a városi női ipariskola egyaránt panaszkodik, hogy a rendelkezésre bocsátott „lokalitásban" nem fér el. Az összezsúfoltság „e két üdvös és fontos intézmény szempontjából mindenkép bénítólag hat". A továbbiakban így folytatja: „Hiába vannak a legszebb frázisok a múzeum - városunk ezen elsőrangú fontosságú kulturális intézménye - felvirágoztatására, ha hiányzik ahhoz a legelemibb előfeltétel, a helyiség." Majd: „A múzeumot egy építendő kultúrpalotában kellene elhelyezni. Ez így igen szép lenne, csak az a baj, hogy nem egyéb, mint egy szép álom... de, ha egyáltalán meg akarjuk csinálni, akkor egyszer csak mégis hozzá kell fogni... alig hisszük, hogy a közeljövőben... meglesz." Ugyanakkor felrója a lap a városnak, hogy fölösleges épületre jut pénz: „... vígasztal az a tudat, hogy van egy új épületünk, ami - legalább úgy, ahogy van - nem kellett: és ez a népkerti díszes mulató." A lap március 18-diki számában Leszih Andor is kifejti véleményét ez ügyben: „Itt van a közművelődési egylet múzeuma, 3 év alatt annyira kifejlett, hogy a kiszabott hely... egypár év alatt szűk lesz neki, s ezzel aztán a fejlődésének útját is bevágjuk. Múzeumnak csak úgy van haszna és értelme, ha a megszerzett gyűjteményeket kellőképen el tudja helyezni, s a közönség számára felállítani, ezt pedig alkalmas és tágas helyiségek nélkül keresztülvinni nem lehet. Oda fog fejlődni a dolog, hogy a nagy fáradsággal öszszeszedett kincseket beraktározva, elzárva kell őrizni. A mostani hely kezdetnek jó, de múzeum-szempontból egy cseppet sem kielégítő." Majd így folytatja: „Illő dolog ezzel sürgősen foglalkozni, ha városunk kultúrája szívünkön fekszik; ha azt akarjuk, hogy ezen a téren is haladjunk. Nézzünk körül az országban: Szeged, Kassa, Temesvár, Arad s a többi városok javarésze e tekintetben már megtették kötelességüket. Házat építettek a tudomány, irodalom és művészet számára s ezzel biztosították kultúrájuk rohamos fejlődését. Mi még eddig nem tettünk semmit sem, vagy legalább nagyon keveset. Itt az idő, hogy tegyünk is már valamit." A közművelődési és múzeum-egyesület tervezett alapszabály-módosítása kapcsán újra fellángol a sajtóvita.