Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

HÁZIIPAR Bencsik János

környezet szabta lehetőségből nőtt ki. A beletanulást biztosította a család, a rokonság vagy a munkaközösség (Fügedi Márta 1989.). A gyermeket a korától és készségétől függően bevonták előbb az egyszerűbb, majd a mind bonyolultabb tárgykészítő folyamatokba, kezdve a nyersanyag kiválasztásán, az előkészítésen át a megmunkálásig, azután hívták fel a figyelmét a díszítettségre. Természetesen akadtak parasztcsaládok, melyek nem értettek a háziiparban alkalmazott fogásokhoz, vagy nem jutottak megfelelő nyersanyaghoz, vagy éppen eszközeik nem voltak, melyekkel megmunkálhatták volna a nyersanyagot. A háziipar elsősorban és mindenekelőtt a szűkebb családi és rokonsági kört, illetve a falut, az együtt élő, együtt dolgozó, a hagyományos keretek között együtt termelő közösséget szolgálta ki. Amikor pedig a termelői készség révén túlléptek saját háztartásuk, olykor falujuk keretein, akkor jelent meg a piacra termelés, a megélhetés szüksége által formált új típusú törekvés, az értékesítés. Ezek a fölös mennyiségben előállított háziipari termékek vásározásra, piacozásra ösztökélték a falvak lakóit, közelebbi és távolabbi helységeket keresve fel portékáikkal (Viga Gyula 1990.). Amikor nem ragaszkodtak az intézményesült (hetipiac, vásár) értékesítéshez, akkor pedig választhatták a házalást, az árukínálat régi, hagyományos formáját, gyakran cserekereskedelem formájában, amikor is az előállított háziipari termé56. Szalmabakancs. Sajóvámos HOMN 66.9.6.1-2.