Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)
A NÉPI VALLÁSOSSÁG TÁRGYAI Kárpáti László
200 km-rel távolabbi griffes fonatos motívumok jelennek meg, amelyek egyértelműen az ott nyugvó bukovinai eredetére utalnak. A hagyományokhoz való feltétlen ragaszkodás tetten érhető néhány tóraköntösön, mizrah-táblán és hanukkián. Olykor, mint például a mádi zsinagóga esetében, az elegáns monumentális copf templomépületben provinciális ízű meghitt hangulatú kőfaragványok jelennek meg, mint például a mádi zsinagóga kőpersely-homloklapján, ahol a jámbor adakozásra intő feliratot szelíd „cicaformájú" oroszlánok keretelik. A paraszti tárgyi világban sajátos helyet foglalnak el azok a tárgyak illetve jelek, amelyek egyértelművé teszik a lakóház gazdájának felekezeti hovatartozását. Ezek a demonstratív jellegű „jelek", tárgyak vagy motívumok két kitüntetett helyen szerepelnek: először a ház alsó homlokzati 666. Faragott köpersely a mádi zsinagógából, 19. század eleje 667. Szék alakú hanukkia töredéke, Hegyalja, 19. század HOMT Itszn. 667