Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

A HÁZTARTÁS TÁRGYAI Viga Gyula

miért vonzotta magához a hiedelmek egész sorát az európai néphagyományban. Az északkelet-magyarországi tüzelőberendezések fejlődéséből következik, hogy vidékünkön nem volt olyan nagy hagyománya a kemencében való főzésnek, mint az Alföldön, ennek megfelelően egyszerűbb a kemence eszközanyaga is. A piszkafa mellett a szívanó, szívonó (szénvonó) az elengedhetetlen kelléke, valamint a sütőlapát, vetőlapát. Az utóbbit a Bükk-vidéken újabban két darabból, külön beillesztett nyéllel készítették. Külön figyelmet érdemelnek itt a bordázott oldalú tepsik, pászkatepsik: ezek többségükben bádogos cigányok munkái. A sütés-főzés eszközei Az élelmiszerek előkészítésének, darabolásának - nagyobb fizikai erőnek kitett - eszközei ritkábban díszítettek. Vannak azonban kivételek is. Maradtak ránk a 18-19. századból datált, alkalmanként barokkos faragású tőkés kézimalmok. Ezek vályús, főleg sóőrlésre használt példányai főleg a Bükkalja és a Zempléni-hegység kőfaragóit dicsérik. A fa mozsarak egyszerűek, törőjük, verőjük általában vasból készült. A kukorica törésére is alkalmas, a Tisza keleti partján ismert nagyméretű famozsarak vidékeinken - az emlékezet és a tárgyi emlékek alapján - nem voltak használatban. Kisebb méretű borstörők, mozsarak fából inkább a polgári 524