Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

A HÁZTARTÁS TÁRGYAI Viga Gyula

521. Kovácsoltvas aprító kés HOMN 70.267.1. 522. Kézimalom, Gibárt, 1781. Megay Géza felvétele nyomán 523. Lóformájú húsvágó bárd, Mezőkövesd MM 56.1.5. 524. Gazdagon díszített káposztagyalu rajza, Taktakenéz, 1862. 522 maradtak ránk a tűzpiszkálók, csíptetők, vasnyársak, parázsfogók, kétágú húsvillák. Gyűjteményeinkben szórványosan bukkan fel a szabad tűzhely érdekes szerszáma, a tüzikutya, vasmacska. A nyársak tartására, a fahasábok alátámasztására szolgáló kovácsoltvas eszközök a korai középkor óta állatformában ismertek Nyugat-Európában, s állatnévvel ismeri az európai népnyelvek többsége is. A magyarságnál a nemesi, főúri kandallók és tüzelők közvetítésével terjedhetett el (Bátky Zsigmond 1909.; Bátky Zsigmond 1938.). Tájunkon a négylábú típus ismerős, melyek zömmel nyárstartók, s csak igen ritkán tűnik fel plasztikusan megformált, stilizált állatot idéző alak (Viga Gyula 1975.). A Felföld vashámoraiból kikerülő, elsősorban öntöttvasból készülő nyeles vaslábasok a 19. században még együtt voltak használatban a tűzálló gömöri és nógrádi agyagból készülő cserép lábas serpenyőkkel. Nem szorították ki azokat a konyhából, hanem együtt tűntek el a századfordulón, amikor megjelentek a zárt konyhai tűzhelyek, s velük a sima aljú lábasok. A lekvárfőzés révén szinte napjainkig használatban maradtak azok a - főleg réz - üstök, amelyek korábban épített katlanokon, vagy nagyméretű, széles szalagként pántolt vaslábakon teljesítettek szolgálatot. Maga a tűzhely, valamint a zömmel kovácsoltvas tárgyak plaszticitása, régies formavilága az, ami ezt a tárgycsoportot sajátos egységgé teszi. Egészüket tekintve bizonyára könynyen megérthető, hogy maga a tűzhely és ez a szerszámanyag