Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

KÉZMŰVESSÉG, CÉHES IPAR Veres László

Döntő jelentősége volt a kézművesség fejlődése szempontjából aló. század elején Hegyalján és Miskolc környékén hatalmas fejlődésnek indult szőlőművelésnek, valamint a Hegyaljával szomszédos területeken és a dél-borsodi vidékeken fellendült állattartásnak. A szőlőművelés növekvő eszköz- és szerszámszükséglete a fa- és a fémipar néhány ágát lendítette fel, míg az állattartás a bőr- és gyapjúipar különféle mesterségeit. A mezőgazdaság szolgáltatta nyersanyagát a sör- és pálinkafőzésnek, a szövőiparnak is, amely a 19. század derekáig túlnyomóan háziipari keretek között maradt (Csíkvári Antal 1939.; Csíkvári Antal 1940.; Román János 1966.; Makkai László 1954.; Gyulai Éva 1995.). A gazdaságföldrajzi tényezők sorából kettőt kell különösen meghatározónak tekintenünk: egyrészt a régió földrajzi fekvését, másrészt pedig a településszerkezet sajátosságait. A terület az Alföld és a Hegyvidék találkozásánál fekszik, a két nagytáj találkozásánál, ahol mindig az eltérő adottságú területek árucseréjének fontos színterei voltak. Az itt elhelyezkedő városok piacán és vásárain az ipari termékek és a mezőgazdasági termeivények, valamint a Felföld nyersanyagainak és az Alföld mezőgazdasági termékeinek folyamatos cseréje, értékesítése zajlott. A szőlőtermesztésről híres Hegyalján olyan mezővárosok sora alakult ki, melyekben az iparos népesség számaránya az országos átlagnál lényegesen magasabb volt. Borsodban is sűrű városhálózat jött létre, amelyek lakossága igényelte a szolgáltató iparokat. A városhálózat iparossága nem csak piacra termelő feldolgozó tevékenységével vált híressé, hanem maga is mint fogyasztó jelentkezett a városok többnyire őstermelő népességével együtt, s jelentős ellátó, szolgáltató ipart igényelt a bútorkészítéstől a különböző élelmiszeriparokig (Frisnyák Sándor 1989.; Viga Gyula 1990.). Borsod, Abaúj és Zemplén megyék kézműves ipartörténetének vizsgálatakor egyik legnagyobb nehézségünk, hogy a vasipart leszámítva szinte teljesen hiányzik a középkori iparfejlődés ismerete. A megyei monográfiák a malmok nagy számát és jelentőségét emelik ki némi okleveles anyagra is támaszkodva. Joggal hangsúlyozzák a kassai céhek jelentőségét, szólnak a pataki malomkő-bányászatról és fazekasságról. Ezek mellett rendszeresen hivatkoznak a különféle vásárszabadalmakra, melyek kétségtelenül jelzik az