Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

KÉZMŰVESSÉG, CÉHES IPAR Veres László

KÉZMŰVESSÉG, CÉHES IPAR Borsod, Abaúj és Zemplén megyékben, a mai közigazgatási határok közé eső területeken a kézműves iparfejlődést meghatározó tényezők között első helyen a természeti és gazdaságföldrajzi adottságokat említhetjük. A 18. századig az itt jelentkező mesterségek közül éppen azok voltak a legjelentősebbek és legjellegzetesebbek, amelyek a természeti adottságok közvetlen hasznosítása révén a bányászat és a mezőgazdaság felé határesetnek tekinthetők. A kézművesség differenciálódására csekély hatással volt a fémbányászat. Az aranylelőhelyek leginkább az állami pénzverés alapját képező aranykészlet növelését szolgálták. A vasércbányák döntő része a mai megyehatároktól északra helyezkedett el, s azok a helyi iparfejlődésre nem voltak különösebb hatással. A fémbányászattal kapcsolatos, az iparfejlődés élén járó iparágak kialakulását csak a 18. századtól követhetjük nyomon, amikor Borsodban megjelent a manufakturális vasgyártás, amelynek köszönhetően ez a régió ipari jellegűvé változott, míg Abaúj és Zemplén a fémipar hiányában döntően agrár jellegű terület maradt. A 18. századig és azt követően az agrár jellegű területeken a fémek helyett a föld egyszerűbb kincsei nyertek kiaknázást: kő épület- és malomköveknek, a mészkő a mészégetéshez, az agyag a tégla-, cserép-, kályhaés edénykészítéshez. Az ásványi eredetű anyagok mellett a kézművesség fejlődése szempontjából a legjelentősebb természeti kincs a fa volt, amelyből elsősorban Zemplén és Borsod erdőségei szinte kimeríthetetlen készletet biztosítottak, s amely sok helyen a nehezebben kitermelhető és szállítható követ és a messzebbről fuvarozott és drágább fémeket pótolta. Közvetlen ipari hasznosítású természeti adottságnak tekinthetők a megyék területét behálózó vizek. Ezek biztosították a különféle nagyságú, szerkezetű és rendeltetésű malmok hajtóerejét. Ezek adták végeredményben a háziipar két fontos nyersanyagát, a vesszőt és a gyékényt is.