Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

butella. Szépszámú tányér és tál gazdagítja még a kialakult képet, mindegyiknek hideg krétafehér az alapszíne. Erre vízszintesen futó koszorúmotívumot festettek ecsetes zöld vagy kék levelekkel, barnásvörös és középkék oldalnézetű rózsákkal, fürtös levelekkel. Az oldalnézetű rózsák közepébe gyakran kerültek pöttyök. A tömött, szimmetrikus levélfürtöket szívesen festették felemás színűre. A kulacsok álló virágbokrai tömöttek, alul szélesek és fölfelé keskenyedőek. Általában elmondható, hogy a koszorúk szerkezete nagyon emlékeztet a sárospataki kompozícióra, de annál a motívumok rendszerint kisebb méretűek, tömöttebbek. Mezőkövesd nem volt kerámiakészítő központ, egyetlen iparos összeírás sem említ ott fazekasokat. 1-2 mesternél több nem élhetett egyszerre a városban, nevét is csak egynek ismerjük. Az 1880-as években formázta edényeit, több szignált és datált butykoskorsóját őrzi a Matyó Múzeum. Ezek alapján Demkó Lajost közepes képességű mesternek tartjuk: formakészsége jó, de díszítésben nem tudott egyedit alkotni. Legtöbbször tojáshéj szín alapon világoszöld berázott díszítőtechnikát alkalmazott. Feliratait, kevés festett díszét mangán-szuperoxidos feketével vitte fel az edényre. A statisztikákban kimutathatatlan mezőkövesdi fazekasság termékei közül kétségkívül a leg sajátosabbak az 1870— 80-as években készített, zöld máz alatt fehér angóbra festett, virágtövet ábrázoló butellák. Formájuk, a motívum kompozíciója egyértelműen Mezőkereszteshez, az ott készült zöldmázas bütykösökhöz köti őket. Alapvető különbség, hogy míg a mezőkeresztesiek karcolással vitték fel a díszt, a kövesdiek feketével felfestették azt. A kisebb, szilvamag alakú példányok oldalán lévő írókázott „futó kutya" vagy „ökörhugyozás" pedig a tiszafüredi fazekasság hatását mutatja. Hátoldalukon a karcolt felirat datálást és helymegjelölést is tartalmaz, azonban egyik sem szignált. Éppen innen tudjuk, hogy nem Demkó Lajos készítette őket, hiszen ő szívesen szignálta az edényeit. Szomolya a legkisebb fazekashelyek közé tartozik. 1-2 mesternél több nem dolgozott egyszerre, de a fennmaradt edények szerint a 19. század utolsó harmadától folyamatosan élt ott fazekas. 1900-ban a népszámlálás egyetlenegy fazekast rözített. Az a néhány darab, ami hitelesen szomolyai készítésű, meg is magyarázza ezt a kevés számot: nehezen