Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

340 341 340. Gömöri bütyköskor só. Sajópüspökiben használták HOMN 77.1.1. 341. Kívül mázatlan gömöri kanta, nyakán ecsetes festéssel. Használat helye: Berzék HOMN 76.88.3. könnyű fazék az egész Alföldön, főleg a Tiszától keletre le Szegedig keresett volt. A mintegy 30 fazekasfalu, amely közt 15 szlovák, 11 magyar és 4 vegyes nemzetiségű volt a 19. század közepén, a történeti Gömör-Kishont megye csaknem egész területét behálózta, földrajzilag két csomópontban sűrűsödött: a keleti csoportba tartozott pl. Süvete, Lice, Mellété, Perlác, Deresk, Léváit, és ide sorolhatók a jolsvai, pelsőci és rozsnyói városi műhelyek is. A nyugati csoport helységei Rimaszombat északi, északnyugati szomszédságában egészen Nógrádig elhúzódva feküdtek: Fazekaszsaluzsány, Pongyelok, Nagyszuha, Szusány, Ozsgyán, Tamásfalva, Nagybalog, Padár. Ez utóbbi csoport fehérebb, meszesebb agyagból dolgozott, kohászatban is használatos béléstéglát, cserépzsindelyt, kályhákat, illetve csempéket is készítettek, s azokat az edényekkel együtt sajátos, hosszú kemencékben égették. Zsaluzsányban ezek a mintegy 10 m hosszú kemencék a falu közepén egymás mellett álltak és közös tulajdonban voltak. A keleti csoport falvaiban kerek alaprajzú, felül berakható, ún. katlankemencét használtak. A mesterség kezdetéről pontos képünk nincs, Zsaluzsány a „fazekas" jelzőt már aló. századi iratai alapján is használta. A török hódoltság idejéből több írásos adat maradt ránk arról, hogy rimaszombati fazekasoktól az Alföldön edénye-