Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

NÉPI KERÁMIA Vida Gabriella

NÉPI KERÁMIA A kerámiatárgyak még napjainkban is döntően a konyhához kapcsolódnak, s minél régebbre nézünk vissza, annál inkább így volt ez. Az agyagedények funkciója kezdetben a főzés és tárolás volt. Kb. a 15. századig terjed - régészeti leletek alapján - az a korszak, amíg egy technikailag fejletlen, önellátó kerámiaművesség élt. Amennyire a különböző uradalmakban, városokban végzett összeírásokból rekonstruálni lehet, majdnem minden településen dolgozott 1-2 fazekas, aki a készítményeivel adózott és ellátta a lakosságot edénynyel. Csak a máz megjelenése után, a 15. századtól indult meg a mesterség koncentrációja. Az ízlés fejlődése, az igények megnövekedése, az álló tengelyű korongnak a mázzal nagyjából egy időben történt elterjedése segítette a változást. A máz használata szakértelmet igényelt, beszerzése nem volt könnyű. Használatát nem a díszítés vágya motiválta, hanem az egyébként vízáteresztő, porózus cserepek szigetelése. Legkorábban a kályhák csempéin és az edények belsejében alkalmazták. Mindezen változások következtében jött létre a mesterségnek olyan koncentrációja, hogy önálló kézműves iparágként jelentkezhetett. A nagy lélekszámú, élénk kereskedelmi forgalmat lebonyolító Kassán is ekkortájt, 1514-ben alakult meg a fazekascéh. Sárospatakon 1572-ben, Munkácson 1592-ben, Ungváron 1576-ban, Bártfán 1572-ben szerveződtek céhbe a fazekasok. A 19. század utolsó évtizedéig (amikor elterjedtek a zárt tűzterű, platnis tűzhelyek) nyílt tűzön illetve kemencében főzték az ételeket. Főzni, sütni azonban csak az 1500 °C feletti hőt is bíró, nagy mésztartalmú agyagból formált edényben lehet. Tűzálló agyag azonban nem található mindenhol. Csak az Alföldet körülvevő hegységekben bányászható ilyen, köztük is a leghíresebb a gömöri hegyekben fehérre kiégő agyag. A belőle formázható, rendkívül vékony falú és