Fügedi Márta szerk.: B.-A.-Z. megye népművészete (Miskolc, 1997)

TELEPÜLÉSFORMÁK Balassa M. Iván

volt szokatlan a tömör kerítés, Mezőkövesden a vályogból emelt, tapasztott kerítésfal tetejére kukoricaszárdarabokat tettek keresztbe, és ezt földdel nyomtatták le. A vízszintesen futó deszkából készített kerítések faanyagát a Tiszán úsztatták le és a tutajkikötőkből, a purtusokról jutott el a falvakba. Ezek díszítetlenek voltak, még a felső ferde síkban álló szegélylécet is ritkán alkalmazták. A hosszú deszkakerítések a megye déli felében meghatározói voltak az egyes településeknek. Magasságuk - azt tartották - a falu nyíltságától vagy zárkózottságától függött, mert gyakran olyan magasra emelték őket, hogy nem lehetett rajtuk átlátni. A kőépítkezésű vidékeken a kerítések is ebből készültek, Kisgyőrben láthatók még ma is szép példái, lapos kövekből rakták őket és tapasztatlanok. Megyaszón néhány teleknél, természetesen a módosabbaknál, olyan faragott kő kapu- és kerítésoszlopok is fennmaradtak, melyeknek párhuzamait Tokaj-Hegyalja mezővárosaiban lelhetjük meg. Valószínűleg onnan is származnak valamelyik jó színvonalú kőfaragóműhelyből. Rátkán a tapasztott meszelt kerítéslábazatok és oszlopok vaskosságát a lécrácsbetét oldja fel. A csak újabban divatba jött kis- és nagykapuk inkább csak kivételként díszítettek. Legismertebbek a szép szalonnai kiskapuk (Vargha László I960.), vaskos, faragott fél- és íves szemöldökfáikkal. Hasonlókra lelhetünk a Bódva völgye többi községében is. Balassa M. Iván