Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

B. Juhász Erzsébet: A magyar irodalom etnokulturális tényei (1994-ben megjelent művek alapján)

A MAGYAR IRODALOM ETNOKULTURÁLIS TÉNYEI (1994-ben megjelent művek alapján) B. JUHÁSZ ERZSÉBET Szerény azoknak a műveknek a száma, amelyek kizárólag etnokulturális témával foglalkoznak, feldolgozásuk és alkalmazásuk is eltérő. Két kivételtől eltekintve inkább szövegbetétek, szövegkitérők ezek a részletek, illetve együttesen jelennek meg a családmodellekben, régió- és helyszínjellemzésekben, életmódleírásokban. Az írók értékrendjében ugyanakkor ezek az etnokulturális elemek nagy jelentőségűek. így alakulhat ki az, hogy a mű teljes történetéhez, tartalmi értékéhez viszonyítva szerénynek tetszik az etnokulturális hivatkozás, mégis az általuk közvetített szellemiség, gondolkodásmód hatással van az egész műre. Az 1994-es év magyar szépprózai alkotásai közül tíz olyan művet emeltünk ki, amelyek teljes vagy résztémájuk által ebbe a körbe tartozhatnak: Benedek István Gábori komlósi Tóra, Bereményi Géza A feltűrt gallér, Csaplár Vilmos Gyermekkor földi körülmények között, Czakó Gábor Törökkő', Gere István Zug az éji bogár, Konrád György Kőóra, Kornis Mihály Napkönyv, Kőbányai János Jeruzsálemi évtized, Körösi Zoltán A testtől való szabadulás útja és Turczi István ...se nélküled című kötete. Mint azt a szerzők névsora is jelzi, különböző életkorú, érdeklődésű és ismertségű szerzők művei kerültek vizsgálatunk során egymás mellé. Összehasonlító értelmezésük azonban nem hozott egymást kizáró eredményeket, inkább sok vonatkozásban és éppen az etnokulturális tartományban rokoníthatók is ezek a művek egymással. Különösen például Benedek István Gábor és Kőbányai János zsidó kultúrához kötődő művei, mindamellett, hogy egyikük a szépirodalmi lehetőségeket teljes mértékben kihasználva családregényt írt, míg másikuk dokumentatív jelleggel, az eredeti hagyományokhoz visszanyúlva jegyezte le tapasztalatait. Néhány száraz tény az elemzett művek összességével kapcsolatban. Több a közvetett téma, mint az önálló feldolgozása, több az általános leíró jellegű említés, mint a konkrét, több a visszatekintő emlékező mű, mint a jelen idejű alkotás. Több a valódi etnokulturális részlet, mint a kvázi imitáció, amely azt is jelenti, hogy gyakran a közlésnek erre az idejére kilépnek az írók a fikciós mezőből, s gyakran szinte megállítják a regény vagy elbeszélés alap történetét. így, bár megemlíthetjük, hogy leggyakoribb a felnőtt, mesélő és ítélkező szereplői nézőpont, nem egyszer történik meg azonban az, hogy az etnokulturális minősítés az alkotó közvetlen narrációs pozíciójában hangzik el. Azt is mondhatnánk, hogy a szerepszerű közvetítés többnyire személyes és érzelmes tónusú, a közvetlennek tetsző írói megnyilvánulás pedig általánosítóbb és mérlegelő érvényességű. Mindkét közlésmódnak megvan a maga speciális értéke. E két forma azonban tulajdonképpen háromféle: a szereplői közvetítés tiszta fikciós változataiban gyakran eszközzé válnak az etnokulturális tények és körülmények, feladatuk lehet a szereplői életrajzi vonatkozások hitelesítése, a korhűség fokozása vagy éppen a spontán hatásnövelés. A szereplői közvetítés összetettebb formájában a korábban említett szándék mellett hangsúlyt kapnak az etnokulturális események is, említésükkel az író fontosságukat és értékességüket is bizonyítani kívánja. A közvetlen írói észrevétel e tárgyban mellőzi a spontán eszközfunkciót, inkább a tartalmi értékre, még inkább üzenetre figyel. A részletesebb