Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Lukács László: Észak-déli kapcsolatok (In memoriam Vaclav Frolec (1934-1992)

tak. A tutajon 3-4 ember állt meg, őket nevezték talpasoknak. A tutajosok tavasszal jöttek, Kéméndre fát többnyire rendelésre hoztak, de elkelt a faanyag rendelés nélkül is az utolsó darabig, az egyik adatközlőm egyszer a présház gerendázatába beépített kormányaidat mutatott." (1988. 93). Hasonlót tapasztalt Liszka József a Vág mellékén: „Akamocsai idős emberek is elmondták, hogy a Vágón leereszkedő szlovák tutajosoknak volt ott kikötőjük. Mivel általában csak Komáromig úsztatták a szálfákat (s legfeljebb külön megrendelésre Pestig), itt már igyekeztek minden apró faholmijukon túladni (főleg tűzifának árulták még a kormány lapátot is), hiszen visszafelé az utat általában gyalog tették meg. Egy zsidó kereskedőasszony egy kisebb fadepót létesített a töltés mellett, s ő igyekezett mindent felvásárolni tőlük, amit aztán felárral továbbadott." (1990. 225). Komáromba évente 18-20 000 tutaj érkezett, amelynek egy részét a győri kereskedők vásárolták meg. Győrbe a Nagy-Dunán, majd a Mosoni-Dunán a komáromi szekeresgazdák vagy a győri hajóvontatók lovakkal és ökrökkel vontatták fel a 20 tutajból álló vontatóegységet, a cukkot (Kecskés 1978. 215-216). Dél felé a Dunán Pestig, Adonyig, Dunavccséig, Dunaföldvárig, Tolnáig úsztatták le a tutajokat. A tutajozásról levéltári adataink vannak, azt a népi emlékezet is őrzi. Székesfehérváron a Rákóczi-szabadságharc idején a serfőző-ház romos állapotba került. Újjáépítéséhez a fát Budán vásárolták, Adonyig a Dunán úsztatták le, onnan kocsikkal szállították Székesfehérvárra (Kállay 1971. 57). Ugyancsak Székesfehérváron 1823-ban a vihar megrongálta a görögkeleti templom tetőzetét. Az egyházközségi ülésen megbízást adtak a gondnoknak, hogy az áccsal menjen el Komáromba vagy Dunavecsére, és ott vegyék meg a tetőzethez szükséges fát, majd Komáromból a Dunán úsztassák le Adonyig (Jaksic 1957. 58). A polgárdi iskola, templom és községháza építésekor, 1872-ben a község megbízottai Révkomáromba mentek, ahol egyet megvásároltak a Vágón leúsztatolt tutajok (deszka- és gerendatalpak) közül. Tutajost fogadtak, és a saját emberüket is felültették a tutajra, amelyet Adonyig úsztattak le. Innen 67 kocsival szállították a faanyagot Székesfehérváron keresztül Polgárdiba. A megvásárolt tutaj 18 fenyőrönkből, 300 szál deszkából, 100 szál lécből és 60 ezer fazsindelyből áll (A Polgárdi Református Egyházközség irattára, Gondnoki számadások 1843-tól). Béllei János tabajdi bognármester (szül. 1899) nagyapja, aki faragó specialista volt, házépítés előtt Trencsénbe ment fát venni. A fából tutajt készítettek, és az eladóval együtt lejöttek vele a Vágón és a Dunán Ercsiig. Ercsiből kocsival szállították a fát Tabajdra. A Dunán leúsztatott tutajokat a Mezőföld területére a Sárvízen és a Sión is felvontatták. Erről az enyingi Batthyány-uradalom 1856. évi levelezési könyvéből értesülünk.: „Épületfának szállítása a Dunáról a Sárvízen a csekély víz miatt Május vége előtt nem eszközölhető. Fuvarosok vagyis vontatók a szomszéd Pilis helységben válalkoznak, csak kéri a tavali szállíttási egyességet." „Az Épület fát a vizén lehet már szállítani, hogy a Potoli hajdú rendeltetik Dunaföldvárott az átvétel és kíséretre. Minden kör fele erejét használja majd fel, ha a fa megérkezik - a szállításra Ozoráról." Bogyiszlón (Tolna m.) 1951-ben a 79 éves Ábrahám Sándor így emlékezett vissza az itteni hajóvontatók munkájára: „Mikor még a tolnai Duna létezett, akkor húztak talpat, tutajt. Ez épületfa volt. A tótok a Duna torokig eresztették le, ők onnan húzták be a tolnai Dunába. Bogyiszlón Németh Sándor volt hajóvontató. Tartott 3-4 loval, a Duna toroknál a talpak elé fogatta, és a Sión húzatta fel a Balatonig." (Csermák 1951. 5). Területünk északi része Komáromhoz közel esik, ezért ide közvetlenül Komáromból szállították az épületfát. A móri Lamberg uradalom krónikájában olvasható: „Az 1755. év júliusában fejeződött be a móri magtár építése, ami egy évig tartolt, mivel éppen 1754 júliusában vásárolták meg hozzá az épületfát Komáromban." (Seidel 1898. 10). A