Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Balassa Iván: A Duna összeköt - a Duna elválaszt

A Magyar Néprajzi Atlasz 1. lapja a tanyák elterjedésével foglalkozik és abból kiderül, hogy 1900 táján a Tiszántúl és a Duna-Tisza közén a kisebb-nagyobb települések határában elég gyakori. Ez a településforma sem észak felé nem található meg, de keletnyugati irányba sem lépi át a Duna vonalát. Itt most nem kívánok a történeti fejtegetésbe belebonyolódni, csupán ez alkalommal is, éppen úgy, mint a néhány alábbi példában, a tény megállapításáig kívánok eljutni. A kézi gabonavetés 1900 körül a magyar nyelvterületen kétféleképpen történhetett: zsákból, mely a keleti részeken és abroszból, mely a nyugati területeken látszik általánosnak. Az éles határ az észak-déli irányba folyó Duna, míg észak felé nincs szükség ilyen vonal megállapítására, mert a Duna ebből a szempontból nem képezett határt, hiszen ezeken a területeken egészen az északi magyar nyelvhatárig abroszból vetettek. A favázas borona (MNA 11.) különböző formái közül a hosszúkás trapéz alakú az általános a Duna észak-déli folyásától nyugatra a Dunántúl jelentős részén. Ez a Dunától északra is előfordul, de itt már a négyzetessel is gyakran lehet találkozni, ami kelet felé a palócok irányába kötődik. A nyomórád a szálastakarmány rögzítésére szolgált a szekéren (MNA 203.). A Duna észak-déli vonalát csak egy-két helyen lépi át kelet felé és ugyanez állapítható meg a kötéllel való lekötés használatáról ellenkező irányba. A Dunától északra a magyar nyelvhatárig a nyomórúddal való lekötés az általános, de itt a kapcsolat nemcsak dél felé, hanem keletre is megtalálható. • A magyar nyelvterületen kétféle aratósarlót használtak (MNA 21.). Az északi és keleti részeken a fogazott élű volt az általános, ilyen a Duna észak-déli folyása mentén a bal parton csak néhány helyen fordult elő. A Dunántúl egészét a simaélű sarlók jellemezték a gabonaaratásban is 1900 körül. Ez volt az általános a folyótól északra elterülő vidékeken egészen Nyitráig. A gereblyés kaszacsapó (MNA 28.) kelet felé a Duna folyását csak néhány helyen lépte át és északon a magyar nyelvhatárig megtalálható. A nagy alföldi területeken a kaszacsapói használták. A teljesség kedvéért megemlítem, hogy gereblyés és villás kasza is előfordul néhány helyen Erdélyben. Most nézzünk meg egy ételféleséget is. Guba 'öntött, kelt tészta' (MNA 467.) a Duna-Tisza közén általánosan ismert, de nyugat felé a Duna vonalát csak ritka kivételként lépi át, ez elsősorban a Duna-kanyar északnyugati részén tapasztalható. Viszont a Dunától északra nemcsak az Ipolyig, hanem helyenként a Vágig is készítik és ezzel a szóval jelölik. Ez esetben azonban a kapcsolatot inkább a palóc területekkel kell feltételeznünk. A lepedőben háton vitt batyu a Dunától északra egészen a magyar nyelvhatárig megtalálható (MNA 216.), de ez a kapcsolat ismét a nyugati palóc vidékek irányába mutat. A Duna észak-déli vonalát nyugat felé nem lépi át csak a Duna-kanyar bővebben értelmezett, régiójában. A hiedelmekkel kapcsolatban is a fentiekhez hasonló megfigyeléseket olvashatunk ki az MNA 529. lapjáról. A lakodalomban vizesedényt tesznek a menyasszony elé, mely kétségtelenül termékenységvarázslat. Ez a Sió torkolatától Dél-Dunántúlon általános, a Dunát kelet felé csak egy-egy alkalommal lépi át, de szorosan a Duna folyása mellett felhúzódik a fővároson túlra és a Duna-kanyar északkeleti részén is előfordul. Milyen állatok jelentenek bajt vagy halált? (MNA 577.). Ilyen a ház tapasztott földjét feltúró vakondok. Egy-két tiszántúli eseten kívül sem északra, sem keletre nem lépi át a Duna határát, hanem szorosan amellett halad, viszont egységesen ismerik az egész Dunántúlon.