Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)
Kürti László: Interetnikus kapcsolatok: elméleti kérdések és problémák a kulturális antropológia köréből
kodásnak". Ez Osgood szerint inkább ösztönszerű, mint ésszerű, s alapjaiban véve arra irányul, hogy az egyik csoportot (a sajátunkét) mindig tisztának és igazságosnak tüntesse fel, szemben a másokkal akik ezen értékek ellentéteit testesítik meg. Tehát „vadak", és „összeférhetetlenek". Az idegengyűlölet, Ofer Zur és Van Den Berghe szerint, ösztönszerű, csoportvédekezési rendszer. Ahogyan az emberi test kidobja magából az idegen testet, és ahogyan etológusok leírták az állatok viselkedését a kívülállókkal szemben, ugyanúgy lesz - az etológusok szerint - türelmetlen egy csoport ahol az együvétartozás megmaradásának a fenyegetettsége merül fel. Ezért van aztán arra szükség, hogy az idegeneket, a kívülállókat olyan címkékkel, jegyekkel látunk el, melyek mindig ezt a kívülállóságot, különbséget erősítik meg. Ezek szolgáltatják az alapot az olyan közhelyeknek, melyeknek kevés valós alapjuk van. A Németországban és Franciaországban dolgozó török vendégmunkások, a nyugat-indiai bevándorlók Angliában, az ún. pária-csoportok (cigányság Európában) és alsóbb kasztrendszerbe tartozó munkások (kínaiak Malajziában) ezért peremhelyzetekbe lesznek szorítva ilyen megkülönböztető címkék által. A többségi csoport félelme mindig az, hogy az idegenek fontos, alapvetően szükséges készleteket vonnál el tőlük, s halmoznak fel; hogy a nemzet kincseit herdálják el; hogy népszaporulatukkal túlnőnek a többségen és így, előbb-utóbb, a hatalomgyakorlásban is vezető szerephez juthatnak. 3 Ugyanakkor a kisebbségi csoport ennek mintájára az ellenkezőkkel próbál érvelni: nem kapják meg az alapvető készleteket, nem jut nekik semmi a nemzeti kincstárból, a többség elnyomja őket, számuk egyre apad, s a hatalomból, a törvényhozásból teljesen ki vannak rekesztve. Az etnikus s nemzetiségi ellentéteknek ilyen s hasonló magyarázatuk van politológus Horowitz (1985) számára, aki az interetnikus ellentétekben egy vegyített weberi és durkheimi gondolatot vél felfedezni. A többségi állam s kormány úgy akarja legtöbbször elsimítani az ellentéteket, hogy megtagadja az állampolgárságot, a letelepedést, a munkajogot a bevándoroltaktól vagy a pária csoportoktól. Erre még olyan példa is van, hogy a helybéli törzslakosságot is így kezelik (lásd pl. az előbb említett burakumin problémát Japánban). Egy másik jellegzetes reakció, hogy az ilyen kisebbségi csoportokat teljesen közömbösíteni kell; például úgy, hogy meg kell tagadni a kisebbségi, etnikai jogokat s jegyeket (lásd pl. Boucher, Landis, Clar 1987). Ezt legtöbbször úgy, hogy nevüket kérdőjelezik meg, vagy olyan neveket aggasztanak rájuk, melyek emberszámban sem veszi őket. Legtöbb törzsi, természeti társadalomban a nevek (etnonimák) tükröznek ilyen csoportközpontosságot. Magukat sajátosnak, „igaz embereknek" tüntetik fel. Közép és Dél-Amerikában sokat lehet hallani a La raza (A Faj, A Fajta) kifejezést mely a spanyol-amerikaiak biológiai, történelmi közösségét hivatott kifejezni. Ezt a fehérekkel való szembenállás szülte, bár ez a fajiságra való hivatkozás mást jelent, mint ahogy erre fentebb utaltam is. A fehérek az Inuitokat „eszkimónak" húsevőknek titulálja, s legtöbb észak-amerikai őslakost pedig egyszerűen „vadaknak" hívták, melyet csak később váltott fel a „rézbőrű" kifejezés. Megtaláljuk az ilyenfajta felosztást a történelemben sokhelyütt. Mikor a spanyolok a Fülöp-szigeteket gyarmatosítani kezdték, 1521-ben Magellán vezetésével, minden őslakost egy külső meghatározású címkével (exonima) láttak cl: indiosz. Ezt használták Észak-Amerikában is. Ahogyan egyre többen telepedtek le és rájöttek, hogy az őslakosok közül sokan muzulmánok voltak - tehát volt ismert vallásuk - akkor ezeket morosz kifejezéssel illették. Azokat, akiket később megkereszteltek, egyszerűen „keresztényeknek" (Christianos) akik pedig nem járultak a keresztség alá „pogányoknak" (Infidèles) hívták. 3 Erre már Horowitz, is felhívja a figyelmet (1985). Katherine Verdery például a hiánygazdaság modelljével próbálja meg elemezni az erdélyi román-magyar konfliktust (1993).
