Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Kürti László: Interetnikus kapcsolatok: elméleti kérdések és problémák a kulturális antropológia köréből

északabbra lakó nyenyeceket. Velük nagyon ritkán kötnek szövetséget, vagy házasságokat. A nyenyecek sem nagyon szorgalmazzák a két nép közeledését egymáshoz. Hasonló egy másik szibériai példa is a csukcsikról és szomszédjaikról. A csukcsik magukat „lugora vetlat"-nak hívják, ami azt jelenti igaz, vagy valódi emberek. Szomszédaikat, mint általában az ismeretleneket „tannit"-nak azaz idegennek, más törzsből valóknak nevezik. Egy kivétel van csak: a korjákok akiket „lugitannif'-nak azaz „teljesen idegennek" neveznek. Furcsa a világ, mert a korjákok ugyanilyen névvel illetik a csukcsikat (Arutinov 1988:39). Érdekesen az állatvilágból hozott példák is megerősítették: az etnikus s nemzeti ellentéteket, az egymáshoz közel lakó népek idegenkedését, vadságát egymás iránt, is meg lehet biológiai kereteken belül magyarázni. „Az etnikai és fajtán belüliek egymás iránti szeretete törvényszerű, hisz ezen csoportok a legközelebbi rokonsági rendszereknek a kiterjedései," írja Van Den Berghe (1988:247). Ez a lényege ennek a biológiai meghatározottság elméletének. Az ősközösségi vagy törzsi társadalmakból, a falusi közösségekből nőnek ki azok a csoportosulások, melyek etnikummá szerveződnek. Ezen csoportok alapjai a nagycsalád, s rokonsági illetve vér szerinti kapcsolatok rendszere (Van Den Berghe 1990). De ez az elmélet, melyet az alábbiakban megpróbálok kritizálni, másrészről is kapott erősítést. Pszichológusok és biológusok úgy érveltek, hogy minden csoportnak összetartó erőre van szüksége, hogy megőrizze önazonosságát (Reynolds, Falger, Vine 1987). Ennek pszichológiai, belső indíttatásai is vannak. Of er Zur például, egy híres dolgozatában azt bizonyítja, hogy mindenkiben van egy bizonyos adag belső „idegenkedés", „utálat", „viszolygás" melyet gyermekkori élményként kapja meg (1991:345-369). Ehhez Zur Freud ismert thanatosz elméletét használja fel, melyben Freud kifejti, hogy az életösztön mellett van a halálösztön - ezt póbálta meg Konrad Lorenz is kimutatni az agresszív hajlamainkban. De a thanatoszi halálösztönön túl van még a gyermeki fejlődésben először a test, majd az anya, s utánna a többi családtag szerété, megismerése, felismerése. Az idegenek, a nem oda tartozók félelmet, s menekülést váltanak ki a gyermekből. Mint ahogy a szeretet összefogja a család vagy a csoport tagjait, ennek az ellentéte lesz az ha a személy, vagy a csoport ösztönös védekezésre áll be abban az esetben, ha idegent, vagy a közvetlen rokonságon kívülállót lát. Szociopszichológusok is hasonlóképpen fogalmaznak (V. Volkan, M. Biliig); pszichoanalitikus megközelítések is éreztetik, hogy a gyermeki lélek milyen sok buktatón keresztül érkezik el a kifejlettség egy bizonyos fokáig (H. Kohut, W. Winnicott). A csoportok belső fejlődését természetesen sokat kell tanulmányozni, és úgy néz ki, hogy a pszichológiai antropológia még sokat tehet ezen a téren (Schwartz, White, Lutz 1992), bár azt hiszem nemcsak egyedül a pszichológiai antropológia fogja kimondani az utolsó szót. Az idegenek elleni utálat, gyűlölet és ennek az ellentéte a hozzánk közelállók szeretete, természetesen valós és valótlan értékek keveredéséből jön létre. Van úgy, hogy testvérek elmennek egymás mellett s nem is köszönnek; sőt családtagok is verhetik egymást. Ennek az ellentéte a vérfertőzés, amikor az egymáshoz közeli vérrokonok túlságosan is egymást szeretik, szexuális kapcsolatot tartanak fenn. De a csoportlélektanhoz az is hozzátartozik, hogy önazonosságukat meg tudják erősíteni azáltal, hogy közös - valós vagy valótlan - ellenségeket, idegeneket vesznek célba. Minden csoport, mely kívülállókat figyel, előbb utóbb ezekben az ellenséget, de mindenképpen a vetélytársat látja. Ez az alapja az ún. „ellentétes gondolkodásnak" a mások különbségeinek felnagyítása és, ha van, a hasonlóságok eltüntetése, vagy legalábbis lekicsinyítése. A „fekete" és „fehérben" való látásmód ez melyet Osgood (1962) nevezett el egy „primitív, neandervölgyi gondol-