Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Bencsik János: Lengyel diaszpórák Hegyalján a 18. század elejétől

Nem nehéz által látnunk, hogy az előbbiekben a krónikából kölcsönzött sorokban a lengyeleket kizárólag borral kereskedő kupééként szerepelteti Ember András. Ennek adnak nyomatékot, ezt hangsúlyozzák azok az adatok is, melyekben a korabeli lengyel pénznemeket, éspedig a lengyel dutkát, illetve a polgroskát említi szerzőnk.

6 E szöveghelyzetekből az derül ki, hogy a lengyel borkereskedők rendszeres látogatói és vásárlói voltak Hegyalja településeinek. Úgy tűnik, körükben a legkeresettebb a tolcsvai bor, különösen is az a fő borként emlegetett aszú bor volt.

7 E szerint a jövő-menő, az országutat járó népséggel azonosíthatta szerzőnk a lengyel kupecek (talán folyamatosan jelen lévő) népes hadát, akik a válogatás okán ráadásul fel s alá járták a tájat, s látogatták a hegyaljai települések pincéit. Kóstolgatták a bort, ízlelgették, míg nem valahol, rendszerint Tolcsván megállapodtak. Aztán görbe terhes szekereikkel hazaindultak. Megint jó bort, kedvező híreket vivén Hegyaljáról. Bármennyi időt is töltöttek Hegyalján, ezek mindössze alkalmi kapcsolatot tételeztek fel. Krónikánknak azonban van egy olyan szövegrészlete, amely ettől eltérő tényre ulal(hat). Amikor ugyanis szerzőnk „gőgös Tállyá"-val kapcsolatban így ír: „Sokféle vallásuk bátor ők Légyenek, Görög, Orosz, Lengyel, de tsak meg eggyeznek. Magyarok Némettel szépen beszélgetnek, Kire a ' mi esik tsak meg fizetgetnek. " Valószínűen nem csupán a kupecekre gondol. Más helyt is ehhez hasonlóan fogalmazott Ember András: „ Csike kő, Bohemál, Remetével halgát, Többi hegy Borától a ' Lengyel danolgat. " Úgy ítéljük meg, hogy itt már nem időszakosan visszatérő csoportokról, hanem hosszabb-rövidebb idő óta helyben lakó népségről lehet szó. Ámbátor a szerző itt vallásra utal (görög, orosz, lengyel), de mi emellett etnikumra is gondolhatunk, éppen azon az okon, hogy a „lengyel" itt aligha felekezeti hovatartozást jelöl. Miután a lengyelek döntő többsége ekkor is római katolikus lehetett, minden nehézség nélkül betagolódhattak a tállyai katolikusok közé. Az állandó helybcnlakásra vonatkoztatható az a megjegyzés is, miszerint a tállyai szőlőhegyek borától a lengyel „danolgat". Nos, ezen a nyomon indultam el, amikor kutatni kezdtem Tállyán a lengyelek után. Segített az is, hogy a szomszédos Rátka lakói a tállyaiakat pojákoknak csúfolták.

8 Miután a helyi római katolikus egyház anyakönyvei rendelkezésünkre állottak, ezek tanulmányozására hagyatkoztam. Elsősorban is a házassági anyakönyvekkel számoltam, hiszen a házasságkötéssel kapcsolatban jegyezték be a leghasználhatóbb adatokat a település lakosságáról. Az anyakönyvezést 1714-ben vezették be a tállyai egyháznál. A korabeli egyházi írásbeliség kevéssé használható adatokra figyelt egy-egy házaspár esketése kapcsán. Ettől jelentéktelenebbek a keresztclést és a halálesetet rögzítő bejegyzések. Mégis akadnak kivételek ezekben az anyakönyvekben (is), mindenekelőtt a házasságkötések anyakönyveiben. 6 „Lengyel dutka: elterjedt volt a lengyel háromgarasos, mely nálunk 9 dénár értékben forgott [...] s a nép között dutka volt az elterjedt neve." Huszár Lajos: Habsburg-házi királyok pénzei. 1526-1657. Bp. 1975. 51. Polgroska lengyel pénznem, értéke a 16. században 3 dénár volt. Huszár i. m. 7 Balassa Iván: Tokaj-Hegyalja szőleje és bora. Tokaj, 1991. 444. Pap Miklós: A tokaji. Bp. 1985. 97. 8 Bencsik J.-Birk l.-né-Endrész Gy.: A rátkai német paraszti közösség. In: Frisnyák Sándor (szerk.): Rátka. Rátka, 1991. 111.; Bencsik János: Tállya és a tállyaiak. In: Frisnyák Sándor (szerk.): Tállya. Tállya, 1994. 215.