Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Bencsik János: Lengyel diaszpórák Hegyalján a 18. század elejétől

LENGYEL DIASZPÓRÁK HEGYALJÁN A 18. SZÁZAD ELEJÉTŐL BENCSIK JÁNOS A történettudomány a tájakat, országokat összekötő kapcsolatok rendszerében fontos, meghatározó szerepet tulajdonít az árucserének, a kereskedelemnek.

1 A tájak, régiók egymásra utalt embere megkereste, s meg is találta annak a módját, hogy beszerezze, kicserélje avagy megvásárolja a számára szükséges javakat. A pénzforgalom pedig határokat nem ismerve, mintegy korlátok nélkül támogatja a kereskedelmet. Egy-egy régió (ország) éppen sajátos igénye révén kerül kapcsolatba a másik, a terméket előállító táj emberével. Nos, Magyarország (pontosabban Tokaj-Hegyalja) és Lengyelország között már a 16. század elejétől szoros s egyre szorosabb gazdasági kapcsolat jött létre. Ez a kapcsolat, e kapcsolatnak az alapja a Hegyalján termett - már ekkor bizonyára kiváló, a lengyel nemesség és más közép- és felső réteg tagjai által kedvelt - „tokaji" bor volt, s mindaddig az is maradt, amíg részint a felvevőpiac el nem fordult e terméktől, míg más szokások, igények, a hegyaljai bor lengyelországi (később délkelet-lengyel területek) forgalmát. A lengyelek tehát éppen e piaci kapcsolatok révén sokirányú ismereteket szereztek az általuk oly kedvelt „tokaji" bor termőtájáról, Hegyaljáról, az olt élő emberekről, szokásaikról, s szempontunkból fontos gazdasági érvényesülés lehetőségéről. Nem kétséges, hogy az általuk igényelt, s a piacon magas áron jegyzett „tokaji" vonzóvá tette Hegyalját is. A kereskedelmi forgalomban a lengyeleken, majd a lengyelhoni zsidóságon kívül magyarországi, elsősorban görög kereskedők, s feltehetően a pentapolis polgárai és nemesi egyenek voltak a borkereskedők.

2 Erre utalnak a vonatkozó adatok. A kereskedelmet űzők között országos méltóságokat is találhatunk, mint a Rákóczi-család tagjait és másokat.

3 Hegyalján kereskedőcsoportok monopolizálták a borforgalmazást, éspedig a görögök, majd a mind nagyobb számban Hegyaljára települt (elsősorban galíciai származású) zsidók.

4 Mind a borkereskedelemről, mind a lengyel borkereskedőkről a Debreceni Ember Andrásnak tulajdonított verses krónikából is értesülhetünk.

5 A hegyaljai településeket ta1 Témánk szempontjából hasznos összehasonlítást nyújt Viga Gyula: Árucsere és migráció (DebrecenMiskolc, 1990.) című összefoglaló munkája. 2 A felső-magyarországi kereskedelmi összeműködés példája lehet a Pentapolisz, az 5 város szövetsége, mely nemcsak kereskedett, hanem termelte a szőlőt, a bort. Méghozzá oly módon, hogy a hegyaljai városok határában szőlőbirtokot szereztek. így Tokajban a „Kassa", Erdőbényén a „Lőcse" nevű promotoriumok őrzik e gyakorlatot. 3 Komoróczy György: Borkivitelünk észak felé. Kassa, 1944. 124-125. 4 Bencsik János: Tisza-Tokaj kiváltságolt mezővárosi társadalma a királyi kamara főhatósága idején. In: Uő. Paraszti és mezővárosi kultúra a XVII-XX. században. Miskolc-Tokaj, 1993. lásd e témával foglalkozó fejezeteket. 5 Az idézett verses krónikát Debreceni Ember András erdôbényei szolgabírónak tulajdonítják. A hegyaljai városokat bemutató krónikarészt többször kiadták. Először az ADALÉKOK-ban, majd Pap Miklós gondozta szöviggei és Márton János históriás énekével. Utóbb a Tokaji Múzeumban őrzött kéziratos füzet teljes (a hegyaljai városokat tartalmazó résznél több) szövegét „Zemplén vármegyének kincstartó tárháza" c, János István gondozásában kiadta a városvédő és városszépítő egyesület a Tokaj és Hegyalja X. füzeteként, Tokaj, 1993.