Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Bodó Julianna: Kizárási és bekebelezési technikák interetnikus környezetben

nikai jegyek éppúgy lehetnek az idegen által képviselt kultúra elemei, mint magának az idegen személynek a személyi tulajdonságai, adottságai. Közös vonásuk az, hogy a helyiek optikájából nézve ezek a jegyek idegennek, a helyiek által képviseltjegyektől eltérőeknek bizonyulnak. Ez az idegenszerűség bőven elegendő ahhoz, hogy az elem a kapcsolat során etnikai jeggyé transzformálódhassék. Itt ismételten utalnánk Eriksen gondolatmenetére, amely szerint az etnicitás nem eleve adott elemek tárháza, hanem folyamat során jön létre. E folyamat által összeálló kontextusban a kultúrához vagy a személyhez tartozó egyes elemek etnikai jeggyé minősülnek át, mások meg nem. Az antropológus számára - a transzformációs gyakorlatnak a megértése a fontos: a fentről kikény szcrített helyzetekben (amelyekből kilépni sem lehetett, s magát a helyzetet sem lehetett felfüggeszteni) mi válik etnikai jeggyé, illetve hogyan válik azzá. Az idegen személyi tulajdonságával vagy az általa képviselt kultúra elemeivel folytatott interpretációs játék maga az etnikai reláció egyik típusa. Bennszülött antropológusként megadatott számunkra a lehetőség, hogy közvetlen közelről és hosszabb időn át figyelhessük meg az etnikai kapcsolat eme típusát. Ugyanakkor számos nehézség is közrejátszik abban, hogy ezeket a megfigyelt jelenségeket egy szaktudomány szempontjából tárgyalhassuk. Nehézséget okoz például az is, hogy közvetlen résztvevőként nem könnyű megteremteni az értelmezéshez óhatatlanul szükséges távolságot. De a szocializmus korszakát és eseményeit kutató szakembernek egy más jelenséggel is meg kell birkóznia: gyakran bukkan olyan jelenségekre, magatartásmintákra, amelyek abszurdnak, esetleg torznak tűnnek. A szocialista társadalom sok mozzanatának látszólag deviáns és néhol egyenesen „embertelen" jellege mintegy csökkenti a társadalomkutató megszokott óvatosságát, és gyakran túl hamar hív elő lezáró, ugyanakkor leegyszerűsítő jellegű értelmezéseket. A vizsgált két esemény részletes bemutatására többek között azért is törekedtünk, hogy a lehetőség szerint minimálisra csökkentsük a szocializmus antropológiai vizsgálatában jelentkező interpretációs torzítást. Az A. eset: kizárási technikák Az A. helyzet kereteként egy kisváros általános iskolája szolgál, ahol 1985-ig a felső tagozatos oktatás (V.—VIII. osztály) a román nyelv és irodalom, illetve a Románia történelme tantárgyak kivételével magyar nyelven folyt. 1985-től kezdődően évente több frissen végzett román anyanyelvű tanárt helyeztek az iskolába, ami azt eredményezte, hogy a magyar anyanyelvű osztályokban egyre több tantárgyat tanítottak román nyelven (különösen fizikát, kémiát, matematikát). Ez az eljárás beilleszkedett abba a folyamatba (lásd a bevezető részt), amely a romániai nemzetiségek felső utasításra történő erőszakos homogenizálását (ti. a román nemzetbe való beolvasztását) tűzte ki célul. Ennek a folyamatnak kiemelt mozzanata volt a magyar tannyelvű iskolák folyamatos elrománosítása. Ez a tendencia - habár nyilvánosan nem beszéltek róla - mindenki számára ismert volt. A jelenség csak bizalmas körben válhatott beszédtémává és olyan beszédhelyzetekben, amelyekben románok és magyarok is részt vettek, az ilyen témát mindig elkerülték. Maga a célirányos kihelyezés gyakorlata, valamint az e gyakorlat mögött álló elképzelés a románok és a magyarok számára egyaránt ismert volt, de a vizsgált környezetben a helyiek és az idegenek - találkozás, együttlét esetén - úgy tettek, mintha csakis munkatársakként kerültek volna egymás mellé. Még az is ritka esetnek számított, amikor a szemben álló felek etnikai másságukat nyíltan, minden kerülő út nélkül tették beszéd tárgyává. A beszélgetési alkalmak hátterében viszont mindig ott munkált a hatalmi szándékról és gyakorlatról való tudás, valamint az etnikai különbözőség tudata (s ez a két