Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)
Krupa András: Az észak-magyarországi szlovákok asszonyfarsangja (Egy népszokás intra- és interetnikus vonásai)
A Bükkben jóval korábban halt el a szokás, de a 40-es és az 50-es években még gyűjthetők voltak a róla szóló emlékek. Gunda Béla Répáshutáról és Bükkszentlászlóról, Deisinger Margit szintén Répáshutáról számol be róla. Répáshután 3-6 főből álló csoportokba verődött asszonyok úgyszintén maskaráknak öltöztek, s arcukat ugyancsak bekormozták. Régi, elnyűtt ruhákat vettek magukra, fenyő-, nyírkéregből, vászonból, papírból álarcot is készítettek. Gunda szerint húshagyókedden vagy hamvazószerdán délután jártak házról házra, borotvának forgácsot használtak, tükörnek piszkos alsószoknyával letakart szitát, feneketlen szakajtót vagy deszkadarabot neveztek ki. (Igen érdekes, hogy ezeket a „szerszámokat", miként Pálinkás Béla nevezi őket, a századelőn a mátraszentistváni asszonyok is alkalmazták - igencsak szemléletesen utalnak a szokás közös eredetére.) 22 Ha a férfi belenézett a szakajtóba, a lyukán át szembeköpték. Ilyenkor a mérges férfi a hajánál fogva húzta el a köpködő asszonyt. A borotválásért kapott élelmet, pénzt a csoporthoz tartozó valamelyik asszony házánál elmulatták. A megborotvált férfiak is részt vehettek, ha hoztak enni- és innivalót. Leggyakrabban azonban itt is magukban szórakoztak, ittak, pletykáltak és meséltek az asszonyok. A bükki szlovák falvakban is csapatonkénti változatokban valósult meg a szokás. Borotvának rozsdás, elkopott kést is alkalmaztak, fésűnek lókaparót, szappannak mész-, szén- és jégdarabot, illetve lótrágyát is. Havas időben a habot a vödörnyi hó jelentette. A csintalan mester rászólt az inasára, hogy alul kezdheti a pamacsolást, s kezdte kigombolni a férfi nadrágsliccét. A borotválás közben visítoztak, nevettek, heherésztek, s erotikus szöveget is mondtak. Tréfás cselekedeteik közé tartozott a férfi csizmájának a lehúzása, körmének harapófogóval való levágása, illetve az ellenállónak a székhez való kötése. Középkorú asszonyok jártak itt is. Ha a férfiak bezárták a kaput, az ajtót, addig rugdalták, míg be nem engedték őket. A mulatozó asszonyokért éjféltájban elment a férjük, de előfordult, hogy némelyik asszony annyira becsípett, hogy az árokba fordult - s mint a részeg férfiakra - őrá is hajnalban találtak. Répáshután az 50-es évek legelején hamvazószerdán az asszonyok egy része kéményseprőnek öltözött, s a házakban mindenkit bekormozott. Ugyancsak ez idő tájt egyegy fadarabbal még borotváltak is, s a férfiaknak „fizetni kellett, akár akartak, akár nem". Répáshután az asszonyok patkoltak is, mint a Szepességben és a bihari szlovákoknál a férfiak. Az utcán kapták el az embereket, lehúzták a csizmájukat, harapófogóval leszedték a patkót róluk, majd kalapáccsal felverték. Fizetséget is kértek érte. A hazai asszonyfarsangról szóló egy másik régebbi feljegyzés szintén a századelőről, a zempléni-hegyvidéki Ohutáról származik. Az itteni lányok „csoportosan czifrán öltözötten sorra látogatják a legényes házakat, szappanos vizet és borotvát hozva magukkal, hogy a legényt megborotválják. Ebből a veszedelemből a legény csak pénzzel válthatja meg magát, s az így egybegyűlt összegből fedezik a táncmulatságok költségeit. Ennek a népszokásnak farsangi beretválás a neve." 23 Gunda feljegyzése szerint Ohután még a 30-as években is húshagyókedden a lányok és az asszonyok maskarának öltözve, fakéssel borotváltak. A szappanhab egy vödör hamu volt. A szokásgyakorlás végén a borotválás elmaradt, csak a női mulatságot vitték véghez. A közeli Vágáshután - mivel a férjek vándormesterként (drótos, üveges) távol voltak - az asszonyok szintén csak magukban szórakoztak, minden évben más-más háznál daloltak, táncoltak, illetve sztrapacskát főztek. 24 22 Gunda B., 1989. 132.; Deisinger M., 1953. Kézirat. 23 Virter F. é. n. 167.; Niedermüller P., 1981. 227.; Szabadfalvi J., 1956. 77. 24 Gunda B., 1989. 133-134.
