Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Krupa András: Az észak-magyarországi szlovákok asszonyfarsangja (Egy népszokás intra- és interetnikus vonásai)

A Zempléni-hegyvidék helységeiben a résztvevők tekintetében, tehát azáltal, hogy lányok, ill. asszonyok borotváltak, a végrehajtás még nagyobb közelséget mutat a bártfai szokásgyakorlathoz, amiként a répáshutai is, ahol borotvaként szintén forgácsot használtak, mint többek között Bártfán és környékén (ugyanaz az eszköz a bihari Füvesen is). A bihari szlovák falvakban az asszonyfarsangnak két változata élt a legutóbbi időkig: maga az asszonymulatság, illetve a borotválás. A két szokáselem a mai ismeret szerint nem kapcsolódott egybe. Füvesen (Vàrzari) - mint Bártfa környékén - a férfiak hamvazószerdái patkolásának viszonzásául borotváltak a lányok és az asszonyok. Többnyire ugyanabban a házban, a patkolás után nyomban elvégezték. Az itt együtt élő anya, illetve anyós, lány illetve menyecske körbevette a legényeket, megragadva őket köszönték meg a patkolást: Döhrel D'akujeme pekhe! (Jól van! Köszönjük szépen!) Hirtelen elővettek egy nagy csomó havat, s vele jól bedörgölték az arcukat, illetve szappanból habot (sapuihna) csináltak, ha nem volt hó, egy fadarabbal, forgáccsal (treska drevena) megborotválták őket. De a lányok és asszonyok, illetve ritkán csak asszonyok mentek házról házra is, ugyanúgy bemaszatolták az otthon lévő férfiak arcát, mint a patkoló legényekét. Borotvaként nem egyszer tréfából kapcát (graca) is alkalmaztak. Füvesen a „szolgáltatásukért" az asszonyok nem kaptak ajándékot. Az asszonyfarsang legtovább Baromlakon (Barumlaca), Hármaspatakon (Valea Tírnei) maradt életben. Baromlakon az asszonyok egész napos mulatozáson vettek részt, együtt ittak, s feltehetően termékcnységvarázslás céljából (dato vrazovali, bosoril'i), tánc közben padokat ugráltak át (preskakoval'i lavice). Bodonoson (Budoi) csak arra emlékeznek már, hogy egykor az asszonyok házaknál hasonlóképpen szórakoztak vidáman (leni vesele po domoch sa zabával'i). Hármaspatakon az első világháború után is összejöttek hamvazószerdán (Popolca sredá) este a szomszédasszonyok. Nagy üveg bort hoztak, s a közös italozástól alaposan eláztak (bol'i fajhe podnapite). Padról padra, illetve kemencére ugráltak (l'etal'i). Mindegyik jókedvű asszony külön ugrált az egyik padról a másikra, a harmadikra, és így tovább körben a szobában. Közben a többiek kendert növesztő varázsló éneket (pesne o konopicoch, abi narasl'i vei'ke) énekelték. Az ének szövege hasonlít a bodonosi farsangzáró táncmulatságon a kendervetés közben asszonyok által előadott ének szövegéhez, csak obszcén kifejezést is tartalmaz (nyilván abból kiindulva, hogy a női nemiszerv erősíti a varázslást): Seju, seju konopice, (Vetem, vetem a kendert,) zebi rasl'i vise pice. (hogy a picsánál magasabbra nőjön.) A Felső-Garam menti asszonyok padugrálásához hasonló hiedelemcselekedetet századunkban legtovább a bihari szlovákok őrizték meg. A hazai szlovákok asszony farsangja már a múlté. Csak időnként újul fel népi kezdeményezésként, mint Mátraszentistvánban, vagy villan fel közművelődési szervezésként, folklorizmus jelenségeként, mint Parádsasváron. A romániai bihari szlovák falvak lakói a mai napig éltették, de náluk is már mindinkább az idős nemzedék emlékévé válik.