Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Krupa András: Az észak-magyarországi szlovákok asszonyfarsangja (Egy népszokás intra- és interetnikus vonásai)

leselkedtek, nem vehettek részt az asszonyok mulatságán. Az utolsó években azonban előfordult, hogy a muri végén beengedték a férfiakat is, s pálinkával, borral kínálták meg őket. Az 1939-ben született Stuller Istvánné Szabad Sarolta az ötvenes-hatvanas években előbb kislányként követte a borotváló asszonyokat. Akkoriban több asszony is felöltözött borbélynak. Ez volt a régebbi szokás (lásd 1903-as leírást). Mindegyik utcán járó férfit igyekeztek elfogni, s utána megborotválták. Az iskolából a tanítót is kivonszolták. E csoportnak már igazi borotvája és pamacsa is volt. Ezért óvatosan csinálták, nehogy megvágják a férfi arcát. Tréfából azonban csak az egyik arcát borotválták le, a másikat szőrösen, habosán hagyták. Ekkoriban akármennyire szegény volt is a férfi, már százast kellett adnia. Az asszonyok szintén ebből vették az italt, s a férfiakat utánozva az utcasarkon is énekeltek, mulatoztak. Mátraszentistvánon hasonló módon bonyolították le az asszonyok farsangolását, mint a századelőn. Ok is maskarának öltöztek (urobili maskarádi zenské). Délelőtt férfi és női álruhában keresték meg a férfiakat. Harmonikaszóval jártak házról házra. A csapatban 4-5 borbély ügyködött. Mindenféle fadarabbal „borotváltak" (skrabali - kapartak). A férfiak is élelmet vagy pénzt adományoztak. Délután pedig szintén valamelyik háznál rendeztek maguknak nagy lakomát és mulatságot. Az 1987-ben lebonyolított mátraszentistváni asszonyfarsangra a szakipari üdülőben dolgozó asszonyok vállalkoztak. Stuller Andrásné Galambosi Eszter volt a szervezőjük: Hovorím tím zenám, ze: Oblecme sa a pome holit'! (Mondom az asszonyoknak: Öltözzünk fel, és menjünk borotválni!) Mint korábban is, fehér köpenyes borbélynak öltöztek, kezükbe fadarabot fogtak, s vittek magukkal fésűt, tükröt, sőt vizet is. Ez utóbbiak újabb rekvizítumok. Azért hoztak tükröt, hogy a férfiak megnézhessék magukat, hogyan néznek ki a tréfás borotválás után. Ha volt jég, jégcsappal is borotváltak. Bementek a Vidróczki csárdába, a boltba, a szervezőnő apjához, a szomszédjához - tehát már szűkebb körben zajlott le - de az ott lévő férfiakat mind megborotválták. Mivel az asszonyok az üdülő konyháján dolgoztak, s ott az ebédnek, vacsorának készen kellett lennie, maguknak nem rendeztek délutáni mulatságot, hanem a csárdában vettek sört az ajándék pénzen, s azt itták meg. Egyébként Mátraszentistvánon az utolsó szakaszban nem háznál, hanem a kocsmában tartották vidám összejövetelüket. Úgy látszik, felújították a század eleji szokásukat, még ha azt a praktikum idézte elő is. Az egyik társnőjük ugyanis itt dolgozott, s ezért a csárda konyháján főztek és sütöttek nekik. A csárdai - kocsmai táncmulatságra behívták már a férfiakat is. Az utolsó években az is szokássá vált, hogy a férfiak semmit sem adtak a borotváló asszonyoknak, hanem otthonukban kínálták meg őket étellel, itallal. Mátraszentistvánon tehát a századközepi elhalást követően néhány kezdeményező asszony még a 70-80-as években is felélesztette alkalmanként az asszonyfarsangot, de mint láttuk, a végrehajtása megcsonkult. S a viszonylagos elhalást az asszonyok és a férfiak társadalmi helyzetében bekövetkezett változások idézték elő. Mind a két nembeliek kötött munkaidőben dolgoztak, s ha maradt is otthon a falvakban néhány háziasszony, a férfiak zöme a munkahelyén volt, többnyire távol a községtől, emiatt nem nagyon érhettek utol őket. Kivételes helyzetben voltak a parádsasvári nők, mert a falubeli férfiak nagy része az üveggyárban dolgozott, s ott felkereshették őket. A mulatozás is elvesztette eredeti jellegét, az önálló, a női egyenjogúságot ily módon tükröző est helyébe a férfiakkal közös mulatság lépett még az önszerveződő alkalmakon is. A parádsasvári táncos összejövetelt pedig már a hivatásos népművelők készítették elő, népi sajátossága csak a külsődleges formális jelekben nyilvánult meg.