Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)
Krupa András: Az észak-magyarországi szlovákok asszonyfarsangja (Egy népszokás intra- és interetnikus vonásai)
kiáltoztak rá, s ők szintén meztelenre vetkőztették. Mátraszőllősön a nők mulatságát asszonyfarsangnak nevezték. A dorogi német-magyar nők e szórakozása jó adalék ahhoz, hogy a szláv (szlovák) vonal mellett egy korábbi német eredetű szokásvonulatot is elődként tekinthessünk. A mátraalmási asszony farsang leírása egyúttal a századbeli változásait is rögzíti. Jávor Katalin a 60-as évek második felében kétszer személyesen is megfigyelhette, s az előkészületekről, a felkészülésről magnetofonfelvétcleket is készített. A témakör egyik legpontosabb leírását fogalmazta meg. A szuhahutaiak (Mátraalmás) emlékezete szerint a borotválás eleme mindig megvolt a népi játékukban. Eredetileg hamvazószerdán (mint a Bártfa környékiek, szepesi, sárosi lemkék), s csak újabban tartották meg az asszonyfarsangot húshagyókedden. Két részből állt: a délelőtti tréfás borotválásból és az esti zártkörű női mulatságból. Egy ideig több csoportban jártak, de már a századelőtől az utolsó szakaszig egy csapatot alkottak csak. Az utcán énekszóval vonultak fel, de a férfiak házainál elcsendesedtek, s némán mentek be. A férfiak egy része elbújt, de megtalálták őket. A borotválás közben humoros szöveggel próbálták elvonni a férfi figyelmét. Púderként liszttel szórták be az arcát. Szappannak jégcsapot használtak, mint a Bártfa környékiek, pamacsnak nyúllábat vagy disznósörényt, borotvának pedig fakést, fadarabot vittek. Lyukas szakajtót tükörként mutattak be neki, s mikor belenézett, a „borbély" a farát dugta oda. Az utóbbi időben a szolgáltatásukért csak pénzt fogadtak el, korábban élelmet is elraktak a kosarukba. A századfordulón ketten öltöztek fel rongyos ruhás maskarának: a férfi borotvált, az asszony a karján rongyból formált pólyásbabával gyűjtötte az ajándékot. A férfit borbélynak vagy cigányvajdának nevezték, a nőt pedig szegényasszonynak vagy cigányasszonynak. A szokás utolsó éveiben a fehérruhás borbély mellett öt-tíz maskara is felsorakozott, fele arányban férfi, illetve nőnek álcázva magát. De a nők a rongyok helyett szép ruhákban illegették magukat. S az öregasszonyok helyett főszereplőkké a 30asok korosztályába tartozó fiatal menyecskék váltak. A negyvenes évek elejétől egy, a szomszéd faluból idetelepült asszony hatására lakodalmi násznépnek is felöltöztek az alakoskodók. Az asszonyok a borotválás végeztével hazamentek, s este valamelyik résztvevő asszony házánál tartották az asszonybálat vagy a maskarabálat. Az összegyűjtött pénzen bort vettek, s ekkor már nem csupán a borotváló asszonyok, hanem a megborotvált férfiak feleségei is részt vettek. A lányokat nem engedték be, ha valamelyik férfi arra vetődött, levetkőztették, s meztelenül kidobták a hóba. Az összejövetel célja a múlatás volt. Tréfálkoztak, énekeltek, s egymással karikában táncoltak az asszonyok. Mind a borotváló asszonyok jelmeze, mind az esti szórakozás obszcén, erotikus megnyilvánulásokat is tükrözött. Miután az esti mulatságot áttették a kocsmába, a férfiakat nem tudták kiküldeni, vegyes nemű szórakozássá vált, s az az eredeti asszonyi jelleg, amely lehetővé tette, hogy őszintén és felszabadultan kibontakozhassanak, elveszett. A szokás életének utolsó éveiben sem a férjek nem nézték jó szemmel az asszonyok külön szórakozását, sem a falu közvéleménye, mely az életmódváltás, a lakosságcsere következtében elítélő módon kezdett viszonyulni hozzá, s mindez jelentősen hozzájárult a 60-as évek végén a megszűnéséhez. Az asszonyfarsangot közvetetten az is erősíthette, hogy a faluban a farsangvasárnapon serdülő lányok jártak kéregetni (lásd a felső-garami szokáselemet), az ismert farsangi koledát énekelték, s az összegyűjtött lisztet, kolbászt, tojást a fonóban megsütötték, a vacsorára meghívták a legényeket is, akik pedig bort hoztak. Ez utóbbi viszont szélesebb körben élt a nyelvhatár mentén lévő szlovákoknál. 18 18 Jávor K., 1969. 267-286.
