Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)
Krupa András: Az észak-magyarországi szlovákok asszonyfarsangja (Egy népszokás intra- és interetnikus vonásai)
A parádsasvári asszonyok farsangolása századunk közepén szintén farsangkedden zajlott le, a 80-as években még gyakorolták, de az utolsó években délutánra tették. A szintén szlovák telepítésű faluban is két részből állt: a borotválásból és a rá következő pampuskabálból. A tréfás borotváló játékot a talpraesettebb középkorú vagy idősebb asszonyok bonyolították le, s eleinte itt is az ő otthonukban zajlott le a mulatságuk is. Azután áttették a gyári kantinba, illetve a művelődési házba. Az alakoskodó szereplők közül a borbélynak mindvégig komolynak kellett lennie. Fából faragott borotvával járt. A segédje liszttel, újabban púderrel szórta be a férfit, s az utolsó években már igazi pamaccsal és tükörrel is jártak. Nyomukban több alakoskodó asszony haladt: a perselyes, a cigányasszony, a hátizsákos öreg néne, a rongyos ijesztő, az úriasszony és a drótos. A háziasszonyok mindenütt előre előkészítették az ajándék élelmet és bort. A tettetett félelemtől elbújt férfiak is előmerészkedtek, s alávetették magukat a borotválás nevetést kiváltó ceremóniájának. A 80-as évek elején a farsangoló asszonyok a falut megkerülve az üveggyárat is felkeresték, s ott az irodákban és a műhelyekben dolgozó férfiakat is megborotválták rögtönzött bumfordi jelenetek közepette. Régen a mulatságra az asszonyok a kapott lisztből fánkot (pampuska) sütöttek, s a bort felforralták. A szokás utolsó éveiben már az üzemi konyhán készítették az ételeket. S a szokást „intézményesítették", a művelődési ház vagy az üzem hajnalig tartó maskara bált szervezett, amelyre már szintén nem csupán az asszonyok, hanem a település minden nemű érdeklődője elmehetett. 19 A mátrai szlovák falvak közül Mátraszentimrén Jávor Katalin szerint utoljára 1966-ban tartották meg az asszonyfarsangot, s Mátraszentistvánban és Mátraszcntlászlón húsz évvel korábban halt el. 20 Azonban Mátraszentistvánban még gyűjtésünk évében, 1987-ben is megszervezték a hagyományszerető menyecskék, szinte felújítva az elődök igazi asszonyfarsangját. Mátraszentimrén valóban a hatvanas években szűnt meg rendszeresen. Mielőtt bemutatnánk a mai mátrai szokást, célszerű idézni szó szerint Pálinkás Béla helyi tanítónak 1903-ból származó leírását, mely a helységbeli szlovákoktól a máig ismertek közül a legrégibb. Az akkor Felsőhutának nevezett Mátraszentistvánban az alábbiak szerint zajlott le: „... az asszonyok az első napon (hétfőn) felcsapnak borbélyoknak, de az a mesterségük csak harmadnap, hamvazó szerdán (ez a nap a legnagyobb ünnep a három - farsangi - közül) a legjövedelmezőbb amennyiben ezen a napon járják sorra a házakat, hogy a férfiakat megberetválják. Felöltöznek férfi ruhába s magukhoz veszik a szerszámokat: a beretvát egy darab forgács képezi, a szappant egy darab jég képviseli, tükör gyanánt pedig egy lyukas, illetve fenék nélküli szakasztókosár szerepel. Ezek a feltétlenül szükséges szerszámok, a két tollseprű egyik a kalap mellett, másik a csípőre fűzve, az esetleges szerszámok. így felfegyverkezve indul el a „borbély" házról házra. Minden embert megberetvál s a munkájáért 25-30 krajczárral fizetteti. A tollseprük hivatása olyan amit ide kiírni nem lehet, illetve nem illik. Miután a borbélyok többen vannak, szép kis pént „beretválnak" össze. Az így egybegyűlt pénzen aztán közös mulatságot csapnak a melynek aztán nincs vége. Ha a korcsmát megunták, privát háznál csapják fel Bachus tiszteletére a sátrat. És így mulatnak ők, míg az ünnepük tart." A pontos leírás nyomán megállapítható, hogy mit őriztek meg belőle az utolsó szakaszban, s mi maradt el. Az alapvető elemek, melyek a szokás lényegét is alkotják, mind továbbéltek. Lássuk előbb a mátraszentimrei gyakorlatot. 21 19 Kriston Vízi ]., 1985. II. 15. 7. sz. 202-203. 20 Jávor K., 1969. 287. 21 Pálinkás B., 1903. Kézirat.
