Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Sz. Dévai Judit: Az interetnikus viszonyok tükröződése szlovákiai magyar fiatalok tudatában

válónak tartják, s az itteni tanulmányaik erősítették nemzeti kötődésüket. A nemzetiségi iskolájukban folyó munkát a legtöbben (22) a nyelvoktatás erősítésével, ezen belül 10-en - a többségiekkel szembeni vélt vagy valós „lépéshátrány" csökkentésére - a szlovák nyelv magasabb szintű tanításával javítanák. (Többen vannak azoknál, akik szerint a nemzeti tudat építése lenne legfontosabb - erre 8-an szavaztak.) Elgondolkodtatóak azok az érvek, amelyekkel néhányan alátámasztják a fentieket: „a szlovák nyelvet sokkal jobban kellene tanítani, (...) hogy ha a diákok kikerülnek az életbe, ne kerüljenek hátrányos helyzetbe; hogy a magyar szülők ne adják a gyerekeiket szlovák iskolába azzal az ürügygyei, hogy ott majd biztos megtanul szlovákul". Másikuk úgy fogalmaz: a magasabb szintű szlovák tudás azért szükséges, hogy „e téren ne lehessünk sebezhetőek, az idegen nyelvek pedig azért kellenek, hogy ne vesszünk el a nagyvilágban". Azok között, akik a nemzetiségi iskola legfontosabb funkciójának a többségi nyelv tökéletes elsajátíttatását tekintik, arányszámukat jócskán meghaladóan kapnak helyet a legalacsonyabban iskolázott rétegek gyermekei. 4.3. Nyelvi-kulturális attitűdök a) A saját nemzeti-nemzetiségi kultúrával kapcsolatosan A nemzetiségi nyelvhasználat reális értékelése, az ehhez és a kultúrájukhoz építő kritikával való viszonyulás a magasabb iskolai végzettségű szülőkkel mutat összefüggést: a nemzeti elkötelezettséget tükröző választípusokra leginkább az ő gyermekeik voksoltak. A szlovák és a magyar nyelv tudását mindannyian előnynek érezték, s ezt a tényt kétharmaduk egyben pozitív önértékelési elemként is minősítette. A többiek vagy nem érezték emiatt többnek magukat szlovák társaikkal szemben, vagy közömbös volt a számukra. Több, mint háromnegyedük gondolta, hogy leendő gyermekével magyarul fog beszélni. Míg kizárólag a többségi nyelvre senki sem adta a voksát, tizennégyüknek mindkeltőt, kettőjüknek még további idegen nyelvet is szándékában áll használni. Hasonló arányban, döntő többséggel vélték úgy, hogy a szülő rosszul teszi, ha magyar anyanyelve ellenére szlovákul szól a gyermekeihez. Voltak, akik nem indokolták álláspontjukat, s akadt, akinek válaszából nemzeti elfogultság tükröződött („a szlovák nyelvnek nincsen színvonala"), illetve gyakorlati megközelítés volt kiolvasható (pl. „keverik a két nyelvet", „az iskolában úgyis megtanul"; „ha a gyerek még nem sajátította el kellőképpen az anyanyelvét, kár ezt másik nyelvvel zavarni"). A többség az elnemzetlenítést, a szlovák nyelvűségre való kényszerítést, az erősödő asszimilációt, a nemzeti tudat sorvadását látta e folyamat mögött, a magyarság elleni véteknek tüntetve azt föl. b) A többségi nemzettel és a kisebbségi léttel kapcsolatosan E témakör számos részterületet ölelt föl. Életkorukból is adódik, hogy a magyarság politikai érdekképviseletének megítélése - információk híján - hiányos és helyenként ellentmondásos volt. Ugyancsak nagyfokú bizonytalanság és válasz-elutasítás jellemezte a kisebbségről szóló irodalomra és a nemzetiség célkitűzésére vonatkozó feleleteket. Annál a kérdésnél, hogy ha a megkérdezett lenne a nemzetiség egyik vezetője, mire tenne javaslatot, a válaszok csaknem fele volt értékelhetetlen. A konkrét javaslattal élők egyhatoda a szlovák-magyar viszony tisztázását, a két nép kibékülését, a békés egymás mellett élését szorgalmazta, egyenjogúságot, kulturális és jelző nélküli autonómiát, nagyobb önállóságot kérve. A másodrangúként megélt kisebbségi sors, a többségiek velük szembeni - vélt vagy valós - etnocentrizmusa, előítéletes gondolkodása olykor a nemzetiségiekben is ugyanolyan sok és változatos előítélet, nemzeti elfogultság forrása lehet. Ennek eddigi - csekély számú - példáit gyarapítja két tanuló azon megállapítása, hogy