Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Csíki Tamás: A román és a magyar etnikumú parasztság történeti kutatásának néhány problémája a kapitalizmus korában

kasokat mutatják be, így a román és a magyar többségű falvak ilyen szempontú összehasonlítása nem lehet igazán pontos. Ezek azonban alátámasztják korábbi megállapításunkat (illusztrálásként Bihar megye Központi járásának különböző etnikumú falvait hasonlítjuk össze):

16 1. táblázat birt., bérlő 100 hold 10-100 0-10 részes mg.-i mg.-i összesen felett hold hold műves cseléd munkás magyar 1897 18 538 1293 41 678 2427 falvak 15 (40,6%) (45%) (44,4%) (38,4%) (87,2%) (42,4%) (48,4%) román 2779 22 675 2073 6 921 2592 falvak 29 (59,4%) (55%) (55,6%) (61,6%) (12,8%) (57,6%) (51,6%) A táblázatból látható, hogy a 100 hold feletti és a 10-100 hold közötti birtokosok (és bérlők) között a magyar falvak lakossága összarányuknál lényegesen nagyobb mértékben, a 10 hold alatti gazdák között viszont kb. 2%-kal kisebb arányban szerepel. (Ez természetesen azt jelenti, hogy ebben a járásban is kedvezőbb a magyar falvak birtokszerkezete, hiszen lényegesen nagyobb az életképesebb, a termelés bővítését lehetővé tevő gazdaságok aránya: az összes birtok 29%-a volt 10 hold feletti, kb. 1% 100 holdon felül, míg a román etnikumnál 25%, illetve 0,8% 100 holdon felül.) Emellett szembetűnő, hogy a részes művelés inkább csak a magyar parasztságra jellemző, az önálló gazdálkodást feladó (többnyire a földjüket vesztett) mezőgazdasági munkások száma viszont a vizsgált járásban mindkét etnikumnál igen magas. (Ez újra összefüggésben van a járásban megfigyelt birtokstruktúrával.) Különösen nagy az arányuk a magyar falvakban, itt felülmúlják a földdel rendelkezők számát is, ami arra utal, hogy a magyar parasztság differenciálódása, ezzel együtt mind szélesebb rétegek föld nélkülivé válása nagyobb mértékű volt (ami élénkebb birtokforgalmat is feltételez), míg a piaci hatásoktól teljesen elzárt román törpegazdaságok még inkább megrekedtek az önellátás szintjén. (A román etnikumú mezőgazdasági munkások nagy számában inkább az játszik közre, hogy köztük a jobbágyfelszabadítás előtt is nagyobb volt a földnélküliek aránya.) Az eddigiekből is kiderült, hogy az erdélyi parasztság döntően törpe- és kisbirtokos paraszt volt, s ezek az önfenntartás szorító kényszerében termelő gazdaságok nem hagytak hátra semmilyen gazdasági jellegű írásos feljegyzést vagy más dokumentumot. Ezért kell a továbbiakban is a rendelkezésre álló mezőgazdasági statisztikák használható adatait számba vennünk. Igaz, ezek többsége megyei, törvényhatósági bontásban közöl a termelésre vonatkozó információkat, ezért kevésbé alkalmasak arra, hogy a különböző 16 M. S. K. 48. k. adatai alapján. (A községsoros kimutatások is közölnek a falusi iparosokra és kereskedőkre vonatkozó adatokat, a „vállalatok" nagyságát, a főbb iparágakat is ismertetik etnikai bontásban. Ezek bemutatására jelen tanulmányban nem vállalkozhatunk.) A községek etnikai megoszlására: M. S. K. 48. k. 286-289. Azokban a megyékben és járásokban, ahol a román és a magyar etnikum keveredett egymással, a településszerkezet úgy alakult, hogy egy-egy többségében magyarok lakta falut román falvak övezték, ily módon lehetőség nyílik a községsoros adatokat összehasonlítva a különböző etnikumok birtokszerkezetére, gazdálkodásuk főbb elemeire is következtetni. Az említett Központi járás magyarnak jelzett falvaiban a románság összaránya kb. 10% volt (a 15-ből 9 községben 57c alatt maradt), míg a román községekben a magyar lakosság aránya kb. 12% (a 29-ből 17-ben 5% alatt).