Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Pozsony Ferenc: Etnokulturális folyamatok a moldvai csángó falvakban

Úgy érzem, valahol elsikkadt az a realitás, hogy Moldvában az élet, a társadalom, a kultúra, a gazdasági, az egyházi meg a politikai szféra időközben robbanásszerűen megváltozott. Az utóbbi száz év eseményei gyökeresen átalakították a moldvai román és csángó falvak életét, kultúráját, azonosságtudatát. Tehát a csángó falvak kultúráját, lakosságának identitását nem lehet izoláltan elemezni, kiszakítva a moldvai román társadalom összefüggésrendszeréből. A csángó falvakban található bonyolult etnikai és nemzeti identitásképlet szorosan összefonódik az interetnikus viszonyok mindennapi helyzetével, realitásával. A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy a gazdasági, nyelvi és kulturális változások hogyan csapódnak le a tudati szférában, tehát milyen hatást gyakorolnak az azonosságtudat alakulására. a) A középkor idején a moldvai városok is jelentős magyar népességgel rendelkeztek. Azonban ez a kézműves, polgári réteg a viharos moldvai történelmi viszonyok között már a feudalizmus idején felmorzsolódott, asszimilálódott, megszűnt. (Binder 1982., Benda 1989.) A 19. században a magyarul beszélő moldvai lakosság falun élt. A csángó faluközösségek viszonylagos zárt gazdasági rendszert alkottak, ami kedvezett az etnikus kultúra, azonosságtudat megőrzésének. A 19. század második felében, az egyesült román fejedelemség, majd román királyság államkeretei között gyors ütemben megváltozott a gazdasági struktúra a moldvai régióban is. Elsősorban a kitermelő ipari ágazatok fejlődtek a térségben: sóbányák nyíltak, olajkutakat, vasutakat építettek. Mindezek a gazdasági változások hatással voltak a csángó falvak életére is. A férfi lakosság jó része a századfordulóra ipari létesítményekben kereste meg a család kenyerét, míg az asszonyok szinte el sem hagyták életükben a falu határát. Tehát a nyelv, a tradicionális kultúra hordozói és fenntartói elsősorban az asszonyok voltak. A második világháborút követő évtizedekben, Gheorghe Gheorgiu Dej vezetői korszakában feldolgozóipari létesítményeket is telepítettek az egykori mezővárosok szomszédságába. Például a hajdani Ónfalva (Onesti) mellé nemcsak kőolajipari, vegyipari kombinátok épültek az 1960-50-es években, hanem egy új tömbháznegyed is, amelyben már nemcsak katolikusok, hanem ortodoxok is laktak, akik fokozatosan dominálni kezdték a várost. Az 1960-as évek második felében, Ceausescu tovább folytatta a vidék iparosítását, aki feleségének sugallatára elsősorban vegyi, kémiai kombinátokat létesített a térségben. Ennek eredményeképpen a túlnyomórészt földműveléssel foglalkozó csángók szomszédságában egy teljesen ismeretlen, mesterséges ipari és demográfiai táj, környezet született meg. Az 1962-es kollektivizálás után a városokban létesített ipari munkahelyek nemcsak a férfilakosságot, hanem a fiatal nemzedékek nagy részét is felszívták. Tehát a második világháború után született generációk már nem a szülőfalu keretében, hanem a közeli (Bakó, Onest, Aknavásár, Mojnest, Románvásárhely stb.) vagy a távolabbi (Brassó, Fogaras, Temesvár, Bukarest stb.) városokban integrálódtak gazdasági szempontból. A lokális zártság megszűnésével egy időben kitágult a csángó családok horizontja. A falusi mezőgazdasági munka nem jelentett vonzó erőt, s ezért fokozatosan lenézetté, maradivá minősült. A fiatalabb nemzedékek szülőfalujuktól távol alapítottak családot és otthont, s integrálódtak a moldvai gazdasági struktúrában. b) A gazdasági szférában bekövetkezett változások hamarosan tükröződtek a nyelvhasználatban is. Mivel a moldvai csángóság nagy része a 18. század végéig már kitelepedett Moldvába, ezért közösségeikben a magyar nyelvújítás eredményei nem hatottak.