Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Niederhauser Emil: Interetnikus kapcsolatok - egy történész szemével

INTERETNIKUS KAPCSOLATOK - EGY TÖRTÉNÉSZ SZEMÉVEL NIEDERHAUSER EMIL Egy rokon, de mégis más tudomány képviselőinek a körében a történész kissé magányosnak és idegennek érzi magát. Mégis megpróbálkozhat talán néhány olyan történeti szempont felvetésével, amely a kronológiát majdnem hogy zárójelbe tevő néprajztudomány számára ha nem is hasznos, de talán elgondolkodtató lehet. Minthogy konferenciánkon egy kárpát-medencei táj kérdései kerülnek majd elő, igyekszünk ennek valami szélesebb kelet-európai hátteret felvázolni. Kezdjük a középkor mintegy ezer esztendejével. Első felében, amelyről persze nagyon kevés a közvetlen tudásunk, az interetnikus kapcsolatoknak nyilván nagy szerepük lehetett. Gondoljunk csak az első ötszáz esztendőre, népvándorlások, államalakulások, megtelepedések és újabb vándorlások, lovasnomádok állandó érkezése és tevékenysége, mindmegannyi lehetőség ezekre a kapcsolatokra. És éppen azért, mivel itt sok esetben hosszas vándorlásokról volt szó, a kapcsolatok jó néhány nép között alakulhattak ki az idők folyamán, hiszen újra és újra másokkal kerültek szomszédságba. Ez a mozzanat, a szomszédság igen fontos, a későbbiekben is előkerül majd. A középkor második felében már valamivel világosabban látunk. Kelet-Európa ekkorra néhány nagyobb államalakulatból áll, az orosz, a lengyel, a cseh, a magyar-horvát állam, meg Bizánc. Az utóbbi időnként az egész Balkánt a kezében tartja, időnként azonban egyes területek önállósulnak. A „kezében tartja" kifejezést is módjával kell érteni, már a római idők óta ez voltaképpen a folyóvölgyek birtoklását jelentette, a hegyvidéki, sok esetben még vándorló lakosság nem mindig volt elérhető az államhatalom számára. Itt tehát a kapcsolatok még igen lazák voltak. Egy mozzanatot pedig nagyon hangsúlyosan kell kiemelnünk: erre a korra Kelet-Európa nagyrészét szlávok lakják. Az északkeleti finnugor lakosság jórészt felszívódik a keleti szlávságban, a lovásnomádok ugyancsak eltűnnek idővel, a magyarok (és a korai újkorban a tatárok) kivételével. Még a Balkánt is elözönlik a szlávok, sokfelé háttérbe szorítva vagy asszimilálva a görögöket. Ezeknek a homályosan sejthető kapcsolatoknak a során alakul ki a Balkánon a román és az albán etnikum, minden valószínűség szerint a félsziget belsejében. Amit tudunk, csak a nyelvészetből tudjuk, történész számára eléggé bizonytalan alapokon. Az biztos, hogy interetnikus kapcsolatok nagy számban lehettek, talán nagyobb számban és nagyobb hatásfokkal, mint későbbi időkben. A korai újkorban, vagyis a 16-18. században már valamivel világosabban látszanak a dolgok. A régió szinte még kevesebb államalakulat közt oszlik meg, mint korábban: a Habsburg Birodalom, a lengyel-litván állam, az orosz és az oszmán, amely már a 15. század végére az egész Balkánt elfoglalta. Ezeken belül persze nagyon sok etnikum helyezkedett el, a lengyel-litván még nevében is mutatja ezt. Nem szabad elfeledkezni a közép-kelet-európai régióban a németekről, akik nemcsak a Habsburg Birodalomban játszottak számottevő szerepet, megint csak az interetnikus kapcsolatok számos lehetőségét nyújtva.