Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)
Faragó József: A nemzeti jelleg megközelítése a népköltészetben (A magyar és román népballadák példája)
egy-egy énekmondó adta elö hallgatóságának. Példaként a Szentsei-daloskönyvből idézem egy 1636-ban kelt lakodalmi ének kezdő- és záróformuláját, amelyek tartalmilag is igazolják a román meg a magyar énekmondók gyakorlatának meglepő hasonlóságát. Eszerint az éneket ezúttal is egy személy, egy „szegény deák" adja elő, ugyancsak a násznépnek a lakodalomban, énekét pedig szintén egy vagy több hegedűs kíséri, illetőleg közjátékokkal váltogatja; ő maga a román lantosokhoz hasonlóan hol a násznéptől, hol a vőlegénytől ételt, italt vagy pénzt kér, amiért „sokat kiálta". A megfelelő versszakok, mai helyesírással: 1. Új hírt mondok, minden reám hallgasson, Illik beszédemnek hogy hitelt adjon, Az italnak bátor most békét hagyjon, Azután meglehet, bár itton igyen. 2. Hozok elő mostan egy históriát, Hogyha meglölhetném annak nótáját, És ha megtudhatnám rövid summáját, Azért ki-ki hagyja most boritalját. 3. Egy szegény emberrül lészen beszédem, Ha szóm jól szolgálna mostan énnékem, De száraz az torkom, azért nincs kedvem, Köszönd reám az bort, ne tiltsd meg tűlem. 19. Engedjük már utat az hegedűsnek, Hadd vonjon szép nótát az nász népének, Bánom, hogy annyi tál étket elvisznek, Énnékem nem adnak benne szegénnek. 21. Hogyha jámbor volna az jó vőlegény, Nékem innom adna, ne lenne fösvény, Ha nem ád, szálljon rá az szároz köszvény, Ne légy hát, barátom, énhozzám kemény. 22. Agg eb volna az, ki ezt megmásolná, Hogy az énekesnek őpénzt ne adna, Mert lám ő is, szegény, sokat kiálta, Az szegény deák is csak pénzt kívánna. Annak bizonyságául, hogy ez a lakodalmi énekmondás nem valamilyen egyedi eset volt, hanem általánosabb gyakorlat lehetett, a Bocskor-kódexből is idézem záróformulájának szövegváltozatát (egyedi esetben ugyanis szövegváltozatok nem keletkeznek): 18. Engedjenek már üdőt hegedűsöknek, Vonjanak nótát az násznépinek, Látom, hogy feles étkeket visznek, Nekem nem adnak benne szegénnek. 19. Hogyha akarna a jó vőlegény, Mostan innom adna, ne lenne fösvény, Ha nem ad, szálljon reá a fonnyadt köszvény, Hogy többször ne legyen ő hozzám kemény. 46 A román meg a magyar énekmondás ennyi részletre kiterjedő hasonlósága vagy azonossága azt is eszünkbe juttatja, hogy a két népi kultúrában a nemzeti jelleg egyik46 Szerelmi és lakodalmi versek. Sajtó alá rendezte Stoll Béla. (Régi Magyar Költök Tára, XVII. század, 3.) Bp. 1961. 67, 69, 73.
