Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Faragó József: A nemzeti jelleg megközelítése a népköltészetben (A magyar és román népballadák példája)

eszembe jutott egy finn halásztól megkérdezni, vajon hol tanulta azt a sok szép mesét, amit tőle hallottam, így felelt: »Több éven át felváltva majd norvég, majd orosz halászbárkákon szolgáltam s keresztül-kasul jártam velők a jegestengeren. Valahányszor a vihar a halászattól feltartóztatott bennünket, mesemondással töltők időnket. Igaz, hogy nem egyszer több mint egy szó, sőt hosszabb részletek is érthetetlenek maradtak előttem az orosz és norvég mesélők elbeszéléseiben; az ilyeneket aztán saját találmányú vagy más mesékből átvett toldalékokkal egészítettem ki, mikor hazatérve a hallottakat tovább adtam.«"

4 Még egyszerűbb a kölcsönzés akkor, ha a folklórjavaknak nincs nyelvi formájuk, tehát nyelvi átdolgozást sem igényelnek. Ilyenek a népzene, a néptánc, továbbá a néphit és a népszokások egy része, vagyis az egész hagyományos népi kultúra túlnyomóan nem szóbeli („nonverbális") többsége. 2. A különböző nyelvű folklórkapcsolatok a népek és nyelvek kialakulásával, illetőleg legelső érintkezéseivel kezdődtek, és mindaddig tartani fognak, amíg - egyes elméletek szerint - az emberiség történetében a be láthatatlanul távoli jövőben a nyelvi és nemzeti különbségek esetleg el nem tűnnek. Annál csodálatosabb, hogy a már jelzett, térben és időben egyaránt világméretű kiegyenlítődés ellenére az emberiség folklórja semmiféle egyhangsúságot, szürkeséget nem mutat: alapanyaga bármennyire is egyetemesen emberi, mindig és mindenütt az egyedi, sajátos és utánozhatatlan nyelvi és nemzeti formák sokaságában ölt testet. Mindenik nép még a legősibb és legáltalánosabb folklórtémákat is a maga történelmi-társadalmi helyzetéből és fejlettségéből fakadó szellemi igényeihez, egész fejlődése folyamán kialakult ízléséhez és lelkivilágához igazítja: újraalkotva a magáévá teszi. Igazolásul most György Lajosnak adom át a szót, aki a népmese szerényebb (de csak terjedelmileg szerényebb) irodalmi és folklórműfajának, az anekdotának, a tréfának a nemzetközi vándorlásáról ily színes összefoglalást adott: „Mint a népdal és népmese, mint a közmondás és a szólásmód, az anekdota is nyugtalanul kóborolja a világot. Térben és időben rendkívüli gazdagon és bámulatos változatossággal zajlik az élete. (...) Nem merül feledésbe és sohasem ragad meg egy helyen, hanem országról országra vándorol, világrészből világrészbe kerül, időről időre, népektől népekhez kalandozik. Nincs előtte akadály s nem ismer korlátokat. Vetődjék a földkerekség bármelyik pontjára, mindjárt gyökeret ver s rögtön otthon érzi magát. Útjában természetesen sok módosuláson esik keresztül. Egyszer a formája sínyli meg az ide-oda hányódást, máskor a tartalmát viseli meg a rendetlen életmódja, de szívós természete általában veszteség nélkül állja a vándorlás viszontagságait. Sőt rendszerint még új vonásokba öltözködik s friss színekbe takaródzik, mert csodálatos rugalmassággal simul minden környezethez: bármely korhoz, bármely ízléshez és bármely helyhez, a különféle szemléletekhez és az eltérő világnézetekhez. Ez a magyarázata annak, hogy Keleten és Nyugaton, az ókorban és a középkorban, az újkorban és a közelmúltban csaknem azonos mozzanatokkal jelentkező anekdotás történetekre akadunk, egy és ugyanazon típusnak egybeszövődő különféle változataira. Ezeket mindig érdemes egybevetni és összetételüket megvizsgálni, mert jellegzetesen verődnek vissza rajtuk a helyszíni sajátságok, az időbeli távolságok és a különböző művelődési körök elkülönítő vonásai."

5 3. Mindezek az „elkülönítő vonások" tömörebben is meghatározhatók, ugyanis egy nép folklórjának mindazok a sajátosságai, amelyek más népek folklórjától megkülönböztetik, alkotják a folklór nemzeti formáját vagy nemzeti jellegét. Amióta a folklór, 4 Katona Lajos: Irodalmi tanulmányai. Bp. 1912. I. 173. 5 György Lajos: A magyar anekdota története és egyetemes kapcsolatai. Kétszázötven vándoranekdota. Az anekdota forrásai. Bp. 1934. 81.