Katona Judit - Viga gyula szerk.: Az interetnikus kapcsolatok kutatásának újabb eredményei (Miskolc, 1996)

Faragó József: A nemzeti jelleg megközelítése a népköltészetben (A magyar és román népballadák példája)

több tízezer vagy százezer éves „irodalom előtti", majd „irodalom alatti" élete után, az európai romantikának köszönhetően, az irodalmi tudat felszínére tört és jelentősége a nemzeti kultúrák számára tudatossá vált, azóta nemzeti jellegének „titka" állandóan foglalkoztatja mind kutatóinak, mind kedvelőinek fantáziáját. Hogyan lehet egy népköltészet nemzeti jellegét megközelíteni? Ortutay Gyula mértéktartó fogalmazása szerint „Herder vallotta, s Herder óta annyian hirdetjük, hogy a népköltészet a nemzeti, népi karakternek egyik legtisztább, legmegbízhatóbb kifejezője, így is van, bizonyára, csak éppen módszereink nem elég kifinomultak még, hogy a fogalmak nyelvére fordítsuk mindazt, amit egy népdal néhány soros szövege, egyszerű dallamíve, egy-egy szerte Európában ismert mese oly magától értetődően érzékeltet nemzete történetéből, kultúrájából, jelleméből. Néha egy mesehős jellemzésének egyetlen mozzanata vagy egy mesei szófordulat, nyelvi idiomatizmus elég arra, hogy megérezzük: ezt a mesét csak magyarul mondhatták el, csak olaszul, német vagy angol városkában. A mese elmondja önmagáról, nemzetéről mindazt, amit mi csak körülírunk, tétovázva igyekszünk megfogalmazni."

6 Kovács Ágnes és Ortutay Gyula szavaiból közvetlenül és közvetve egyaránt kitetszik, hogy a nemzeti jelleget nem a mesetémákban kell keresnünk. Épp ezért ennek a kutatási iránynak a kizárása végett ismét György Lajosra hivatkozom, aki idézett művében kétszázötven magyar anekdota nemzetközi katalógusát is összeállította. Eredménye azokat, akik a „nemzeti" jelzőt túl könnyen osztogatják, ugyancsak meglephetné, ha a katalógust figyelmesen áttanulmányoznák: a szorgos szerző kétszázötven anekdotatípus között mindössze öt olyanra lelt, amelynek a magyaron kívül egyetlen más nép irodalmában vagy folklórjában sem találta párját. E „magyar" anekdoták aránya tehát 250:5, azaz mindössze 2%(!) volt, de még ez az elenyésző töredék is csak addig számíthat kizárólag „magyar"-nak, amíg - további kutatómunkával - más népek anekdotakincsében is rá nem találunk. Maga a szerző ennek az öt kivételnek annyira nem tulajdonított különösebb fontosságot, hogy egész könyvében sehol sem hivatkozott reájuk; egyetemista tanítványaként 1943-ban aprólékos munkával, katalógusának betűtengerében tételről tételre haladó tanulmányozással magam szemelgettem ki, majd ismertettem őket egyik pályakezdő kis szakcikkemben, Öt magyar anekdota címmel.

7 Ezek után nagyon is valószínűtlennek tetszik Sabina Cornelia Stroescu megállapítása a román tréfákról. Monumentális nemzeti katalógusában ő a tréfákat 3228 típusba sorolta, a következő tanulsággal: „A román anyagot összehasonlítva AaTh rendszerezésével, amely 692 tréfatípust tartalmaz, mindössze 307 típus azonos a nemzetközi típusokkal, a többi valószínűleg nemzeti típus."

8 A 3228 típusból 2921, tehát több mint 90% nemzeti típus volna?! Ez az eredmény nyilvánvalóan annak köszönhető, hogy a szerző, mellőzve bármilyen más lehetőséget, a román tréfákat kizárólag AaTh katalógusának tréfafejezetével vetette össze. 4. Egyetlen olyan szilárd pont van, ahol a nemzeti jelleg kutatása közben a lábunkat szilárdan megvethetjük, ez pedig a folklór nyelve: az anyanyelv a maga egyedi és utánozhatatlan gazdagságával és szépségével. A népköltészet nemzeti jellegének alapja, hovatartozásának döntő meghatározója a nyelv: minden népköltészeti alkotás annak a népnek a sajátja, amelynek a nyelvén megszólal, és ezt a szellemi tulajdont semmiféle nacionalista praktika el nem orozhatja. Ezért szomorú és nevetséges volt a román kommunista diktatúra évtizedei alatt, a társadalom „hofnogenizálásának" álszavával, vagyis a 6 Magyar népmesék. Szerkesztette és a bevezetőt írta: Ortutay Gyula. Bp. 1960. I. 65. 7 Faragó József: Öt magyar anekdota. Ifjúságunk XI. (1943). 8. sz. 4. (- gójó - aláírással). 8 Stroescu, Sabina Cornelia: La typologie bibliographique des facéties roumaines. (Bukarest) 1969.

1. X.